Hirdetés

Gondokat okozhat az olajdrágulás Közép-Kelet-Európában

Komoly növekedési kockázatokkal járhat Közép-Kelet-Európa nettó olajimportőr-gazdaságaiban a nyersolajárak jelenlegi megugrása – vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a legérzékenyebb térségi gazdaságok között vannak a balti államok, valamint Ukrajna, Magyarország és Románia is.

MTI

2012. március 05., 06:392012. március 05., 06:39

Az egyik vezető citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőcsoport, a Capital Economics befektetők számára pénteken összeállított régiós áttekintése felidézi, hogy október eleje óta a hordónkénti olajár 25 dollárral – hozzávetőleg 20 százalékkal – emelkedett. A ház közgazdászai kimutatták, hogy a közép-kelet-európai térségen belül Ukrajnában és a balti köztársaságokban a legmagasabb – 4-5 százalék – az éves hazai össztermékhez (GDP) mért nettó olajimportérték, utánuk Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország következik, 2-3 százalékos GDP-arányos olajimport-számlával. A cég saját becslése szerint Ukrajnában a nyersolaj 25 dolláros hordónkénti emelkedése a GDP-érték 1,5 százalékával egyenlő többletkiadást jelent.

Olajfüggő gazdaságok

A Capital Economics elemzői szerint az olajár-emelkedés okozta növekedési kockázatokat erősíti, hogy a térségi gazdaságok kibocsátása erősen olajintenzív, vagyis viszonylag nagy menynyiségű olajra van szükségük adott GDP-érték megtermeléséhez. A ház londoni közgazdászainak számításai szerint Ukrajna és a balti államok például Németország és az EU egészének átlagánál kétszer-háromszor több olajat igényelnek egységnyi GDP-érték előállításához. A Capital Economics elemzői szerint mindez elsősorban a térség növekedésére jelent kockázatokat, azt azonban a ház valószínűtlennek tartja, hogy az olajár kiugrása az országcsoport inflációját is jelentős mértékben gyorsítaná.

A cég londoni szakértői szerint ugyanis inflációs szempontból nem az olajárak abszolút szintje, hanem a változás mértéke számít, márpedig „az olajárak jelenleg éppen ott vannak, ahol tavaly ilyenkor is voltak”. Mindemellett a helyi valuták az elmúlt egy évben összességében erősödtek a dollárral szemben. Mindezt egybevetve a Capital Economics londoni elemzői változatlanul arra számítanak, hogy a közép-kelet-európai térség éves összevetésű inflációja a következő 6-12 hónapban csökkenni fog akkor is, ha az olajárak a jelenlegi szinten maradnak.

Romániát is érzékenyen
érintheti a drágulás

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi közgazdászai szintén pénteken öszszeállított térségi elemzésükben – amely az olajár-emelkedés térségi inflációs hatását vizsgálja – mindazonáltal megállapítják, hogy az európai felzárkózó gazdaságok közül Magyarország, Csehország, Lengyelország és Románia fogyasztói inflációs kosarában meglehetősen nagy a súlya az energiahordozóknak.

A ház kimutatása szerint Magyarország ezen a mércén a második: a magyar inflációs kosárban összesen 15,5 százalékos súllyal szerepel a háztartási energia és a gépjármű-üzemanyag. Az első helyen Románia áll 16,9 százalékkal, de Csehországban és Lengyelországban is 14, illetve 13,9 százalék e termékcsoport inflációs súlyaránya a teljes kosáron belül. A UBS londoni elemzőinek pénteki értékelése szerint ennek alapján várhatóan ezt a négy közép-kelet-európai országot sújtja majd leginkább az olajdrágulás, főleg az erősödő inflációs nyomás és/vagy a külső deficitek növekedése miatt.

A Barclays Capital – az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, amely rendszeres olajár-előrejelzéseket is közöl – új prognózisában fenntartotta az idei évre szóló átlagos olajárbecslését, amely szerint a Brent hordónkénti átlaga 2012 egészében 115 dollár, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) átlagára 110 dollár lesz. A cég szerint azonban ezekre az előrejelzésekre komoly felfelé ható kockázatot gyakorol az iráni atomfegyver-fejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi konfliktus esetleges eszkalálódása.

E forgatókönyv megvalósulása esetén a Barclays Capital londoni szakértőinek becslése szerint az idei harmadik és negyedik negyedévben 140-150 dolláros negyedéves olajárátlagok sem zárhatók ki, és ez 2012 egészére a Brent esetében 135 dollár körüli átlagárat jelentene, vagyis mintegy 20 dollárral magasabbat a ház jelenlegi alapeseti prognózisában szereplő idei Brent-átlagnál.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
Hirdetés
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
Hirdetés
Hirdetés