
Fotó: A szerző felvétele
2009. október 23., 09:192009. október 23., 09:19
Csütörtökön írta alá a Bihar megyei Váradszentmárton polgármestere a községhez tartozó üdülőhelyen, a Püspökfürdőben (Május 1.) található Vénusz strand adásvételi szerződését a Turism Felix Kereskedelmi Rt.-vel – mondta el a Krónika megkeresésére Lucian Popuş elöljáró.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a létesítmény árából az önkormányzat a megyeszékhellyel szinte teljesen egybenőtt község hatalmasra dagadt tartozását fizeti ki a Nagyváradi Hőerőmű Rt.-nek, illetve a Nagyváradi Vízműnek.
Szentmárton ugyanis évek óta halmozza adósságait a két nagyváradi közmű felé – két évvel ezelőtt a bíróság fizetésképtelenné is nyilvánította a községet. A polgármester az év elején jelentette be, hogy az elárverezett strand árából kívánja törleszteni a tartozást, ám mostanáig nem sikerült senkivel nyélbe ütni az üzletet. A vízmű felé összegyűlt adósság már akkor meghaladta az 5 millió lejt, és nagyjából ugyanennyi fizetnivalója volt és van a hőerőmű felé is a községnek.
Popuş csütörtökön közölte, hogy megkötötték az adásvételi szerződést a Turism Felix céggel, amely megvásárolta a püspökfürdői Vénusz strandot. A turisztikai vállalat 11,7 millió lejt fizet a fürdőhelyért. Ez pedig elég arra, hogy a község a teljes adósságát törlessze mindkét nagyváradi közmű felé. A szentmártoni polgármester elmondta: a szerződés alapján a cég harminc napon belül át is utalja a pénzt, de a vállalatvezetőkkel folytatott tárgyalásai alapján azt reméli, legkésőbb húsz nap múlva már a számláján lesz az összeg. Amint hozzájut a strand árához, azonnal ki is fizeti az összes tartozást – ígérte az elöljáró.
A most kapott összeg egyébként kifejezetten nagynak számít, hiszen az év elején még arra számított a szentmártoni községvezetőség, hogy nagyjából ennek a feléért sikerül elárverezni a Vénuszt.
Ellenben Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan az ügy kapcsán szerdán még azt közölte, az október végi tanácsülésen arról is szavaz majd a közgyűlés, hogy három év múlva a hőerőmű így is megszakítja a község távhő- és melegvíz-szolgáltatását. Bolojan azzal indokolta felvetését, hogy a Szentmárton felé vezető cső annyira hosszú, hogy túlságosan nagy a hővesztesége, helyenként szivárog, illetve az adósságot sem sikerült törleszteni, hiszen a strand eladására irányuló kísérletek rendre meghiúsultak.
Nagyvárad Szentmárton felőli lakónegyedében, Szőllősben pedig amúgy is hamarosan teljes egészében termálvízzel fűtenek majd. Erről folyamatosan tárgyalnak a technológiát birtokló Transgex céggel, amely a város jó néhány tömbházát már el is látja termálvízből nyert hőenergiával. Nagyvárad hosszú távú távhőstratégiájában pedig a felsorolt okok miatt Szentmárton nem is szerepel. A Nagyváradi Hőerőmű Rt. azonban nemcsak Szentmárton lakosait, hanem a szintén a községhez tartozó Félixfürdő szállodáinak is szolgáltat hőenergiát és meleg vizet, így a szolgáltatás esetleges megszakításával a szállodák és strandok vendégei is fázhatnának.
A vízmű, bár nagyjából ugyanakkora összeggel tartozik neki a község, mint a hőerőműnek, nem gondolkodik hasonló lépésen. „A 2006/85-ös törvény 38-ik cikkelye alapján attól a fogyasztótól, amelyet hivatalosan fizetésképtelenné nyilvánított a bíróság, nem lehet megvonni a közműszolgáltatást” – üzente lapunk munkatársának szóvivőjén keresztül Ovidiu Gavra igazgató. Az ő számításai szerint egyébként csütörtökön a kirótt pénzbírságokkal, illetve a perköltséggel együtt 5 246 891,7 lejjel tartozott a közműnek Szentmárton.
Lucian Popuş szentmártoni polgármester a sajtóból értesült Bolojan tervéről. „Nagyon meglep, hogy a váradi elöljáró a szolgáltatás megszakításával fenyegetőzik, hiszen ilyesmit a törvény értelmében nem tehet” – szögezte le a Krónika kérdésére. Mint felidézte, az utóbbi időben a község különböző lépéseket tett helyzetének javítására, például a hozzá tartozó településeken korszerűsítette a teljes távhőhálózatot, úgy, hogy mostanra eljutott odáig, hogy veszteség nélkül működik a fűtés-, illetve a melegvíz-szolgáltatás a községben. Csak az adósságok maradtak, ám a Vénusz eladásával ezeket is törlesztik.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.