Második alkalommal is megemelné az Első otthon programra előirányzott keretet a pénzügyminisztérium: ezúttal 500 millió lejt irányoznának elő az állami garanciára.
2016. szeptember 13., 14:352016. szeptember 13., 14:35
2016. szeptember 13., 14:372016. szeptember 13., 14:37
„Ígéretünknek megfelelően kisegítjük azokat az állampolgárokat, akik saját lakást szeretnének vásárolni, és idén második alkalommal is megemeljük a keretet. Az intézkedés nem befolyásolja a deficitcélt. A szükséges összeget egyébként az eddigi hiteligénylések alapján becsültük meg” – jelentette be Anca Dragu pénzügyminiszter. Hozzátette: ezzel párhuzamosan egy középtávú stratégián is dolgoznak az Első otthon kapcsán, amit összehangolnak a fejlesztési minisztérium által összeállítótt, jelenleg közvitán levő ingatlanfejlesztési tervvel. „A stratégia célja, hogy átláthatóságot és kiszámíthatóságot biztosítson mind a program haszonélvezői, mind az ingatlanfejlesztők és a hitelintézetek számára” – mutatott rá a tárcavezető.
A garanciakeret bővítéséről szóló dokumentumban a pénzügyminisztérium azt is javasolja, hogy a külföldön élő román állampolgárok lakásvásárlására előirányzott keret fel nem használt összegeit irányítsák át az Első otthon programra. A szaktárca ugyanakkor objektív kritériumrendszert szeretne arra vonatkozóan, hogy a kormányprogramra kiutalt összeget milyen arányban osszák szét a kereskedelmi bankok között. Ehhez elsősorban a pénzintézetek reális hitelnyújtási kapacitását vennék figyelembe.
A kedvezményes ingatlanhiteleket biztosító Első otthon népszerűsége jelentősen megugrott idén az úgynevezett hitelcseretörvény körüli vita miatt, hiszen egy adott ponton a program jövője is megkérdőjeleződött. Azóta viszont az előző években tapasztaltnál is több iratcsomó érkezik be a bankokhoz, a Cioloş-kormány ráadásul nemrég jelezte: az Első otthon módosítására készülnek, így csak az alacsony jövedelemmel rendelkezők lehetnének a mindössze 5 százalékos önrészt előíró program haszonélvezői.
A hivatalos tájékoztatás szerint idén július 31-éig 23 515 ingatlanvásárláshoz nyújtottak garanciát 2,16 milliárd lej értékben, míg a kormányprogram 2009-es bevezetése óta 195 905 ingatlan talált gazdára kedvezményes hitelfeltételekkel, a kölcsönök összértéke pedig eléri a 16,7 milliárd lejt. Jelenleg a rosszul teljesítő hitelek aránya 0,3 százalékos.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!