
Jelenleg a romániai háztartások mintegy 34–35 százalékában van vezetékes földgáz
Fotó: Pinti Attila
A romániai földgázhálózat 874 kilométerrel bővült 2019-ben az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatsorai szerint, ezzel a tavalyi év végén csaknem 42 300 kilométer hosszú volt a gázvezeték-hálózat.
2020. július 20., 10:502020. július 20., 10:50
Az elmúlt hat évben a gázhálózat bővülési üteme évi 730 kilométer körül alakult – a Zf.ro gazdasági és pénzügyi portál számításai szerint ebben a tempóban Románia
ahol a földgázhálózat hossza megközelíti a 100 000 kilométert.
Lassúnak nevezte a portálnak nyilatkozva az ütemet Mircea Bica, a földgázhálózat-fejlesztéssel foglalkozó Nova Power % Gas vállalat elnök-vezérigazgatója is, holott – húzta alá
„Tapasztalataink szerint azokon a településeken, ahol elkezdünk dolgozni, megjelennek az új beruházások is” – mutatott rá a földgázhálózat-fejlesztő cég vezetője.
Elmondása szerint amúgy jelen pillanatban a romániai háztartások mintegy 34–35 százalékában van vezetékes földgáz.

Egymilliárd eurót fordít Románia a következő hét évben uniós alapokból a települések gázelosztó hálózatainak kiépítésére; a cél a gázhálózatra csatlakozott háztartások számának megduplázása – nyilatkozta szombaton Ludovic Orban román miniszterelnök.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!