Hirdetés

Lefelé ívelő pályán a romániai sztrádák

Különös helyzet állt elő a romániai autópálya-beruházások kapcsán: Dan Marian Costescu közlekedésügyi miniszter elmondása szerint év végén az országban kevesebb használható sztráda lesz, mint ahány kilométeren januárban közlekedni lehetett. 

Kőrössy Andrea

2015. november 25., 19:292015. november 25., 19:29

A furcsa fejlemény annak tudható be, hogy idén szeptemberben lezárták a dél-erdélyi autópálya Nagyszeben és Szászváros közötti szakaszának hármas jelzésű, 22 kilométeres részét. Az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) ugyan nemrég arról tájékoztatott, hogy a szakaszt december folyamán ismét megnyitják, most azonban a közlekedésügyi tárcavezető kijelentette, hogy év végéig erre nem kerül sor.

„A sztráda zárva marad, amíg minden biztonsági intézkedést és eljárást véglegesítenek. Nem lehet politikai szintén döntést hozni arról, hogy milyen szakaszokat nyissanak meg a forgalom előtt, ehhez elemzéseket kell végezni. Engedély nélkül nem kockáztathatjuk meg, hogy újranyissunk egy autópályarészt, néhány hónap múlva pedig ismét repedések alakuljanak ki, így ördögi körbe kerülünk. Felelősségteljesen kell eljárnunk, ez pedig apró és törvényes lépéseket feltételez” – magyarázta Dan Marian Costescu, aki egy bukaresti metróállomás építőtelepét látogatta meg.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: Románia számára a közügyek tekintetében prioritást jelent az autópálya-építés. „Lehet, hogy év végén kevesebb sztrádánk lesz, azokon legalább biztonságosan lehet közlekedni” – fogalmazott a tárcavezető. Arra a kérdésre, hogy találkozni fog-e az érintett szakaszt megépítő Salini-Impregilo olasz vállalat képviselőivel, Costescu elmondta: utánanéz, hogy miniszterként milyen mértékben avatkozhat bele az ügybe, mert nem akarja „zavarni a dolgok menetét”. „Ez nem jelenti azt, hogy a kivitelezőnek nem kell felelősséget vállalnia az esetleges hibákért” – tette hozzá.

A Nagyszeben és Szászváros közötti autópálya-szakaszt tavaly novemberben, az államelnöki választás második fordulója előtt két nappal nyitották meg: az eseményen Victor Ponta volt miniszterelnök, akkori államfőjelölt is részt vett. A kivitelező felhívta a figyelmet arra, hogy a sztráda nem készült el teljes egészében, a kabinet ennek ellenére a megnyitás mellett döntött.

Alig két héten belül azonban az aszfalton repedések jelentek meg, a CNADNR viszont arról számolt be, hogy felületes hibákról van szó, amit gyorsan kijavítanak az olasz vállalat költségén. Idén szeptemberben azonban meghatározatlan ideig lezárták a sztrádakaszt, miután az útügyi társaság arról számolt be, hogy újabb probléma merült fel, mivel „a kivitelező nem végzett jó munkát”.

A 22 kilométeres, hármas jelzésű szakasz megépítésére vonatkozó, 2011-ben aláírt szerződés értéke 182,9 millió euró volt. A Nagyszeben–Szászváros közötti egyes, kettes és négyes jelzésű – összesen 60 kilométeres – részt 2013 decemberében nyitották meg a forgalom előtt, ezek megépítése 326,5 millió euróba került – általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés