
Fotó: Pixabay.com
Az Európai Unió 16 év fölötti lakosságának majdnem egyharmada (29%) még egy egy hetes, otthonról távol töltött üdülést sem tudott megengedni magának tavaly, és Románia az 54%-os aránnyal az első helyen áll ezen a téren, derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adatsorából.
2020. július 20., 10:042020. július 20., 10:04
Az arány a 2010-ben jegyzett 39%-os adat óta fokozatosan csökkent, a koronavírus előidézte világjárvány és a megfékezésére foganatosított korlátozások és határlezárások miatt a csökkenő tendencia valószínűleg leáll idén.
Az európai statisztikai hivatal adatai szerint a romániaiak többsége (54%) nem tudott befizetni tavaly egy egy hetes, otthonról távol töltött üdülésre. A görögök 49%-a, a horvátok 48%-a, a ciprusiak 45%-a és az olaszok 44%-a volt ilyen helyzetben, mutat rá az Eurostat.
A 2010-es évhez képest ez az arány két országot kivételével minden európai uniós tagállamban csökkent. Ez a két állam Olaszország és Görögország, ahol 4, illetve 3 százalékkal nőtt azok száma, akik nem tudták megengedni maguknak anyagilag az évi egy hetes üdülést.
A legjelentősebb javulás ezen a téren Lettországban következett be, ahol 35 százalékponttal csökkent ez az arány, majd Málta következik 30 százalékpontos csökkenéssel, Bulgária és Lengyelország 27 százalékpontos, illetve Észtország 26 százalékpontos csökkenéssel.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!