
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Sikeresen lobbiztak a Partiumért a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) bukaresti csúcstalálkozóján, Nagyvárad felkerült a Via Carpatia közlekedési folyosó nyomvonalára – újságolta el szerdán a Krónikának Pásztor Sándor, a Bihar megyei önkormányzat elnöke.
2018. szeptember 20., 10:152018. szeptember 20., 10:15
Hangsúlyozta, ezért mentek el a csúcstalálkozóra, és sikerült is elérni, hogy Nagyvárad most már rajta van a „térképen”. „Tekintetbe véve, hogy a részt vevő országok belefoglalták a zárónyilatkozatba ezt a stratégiai útpályázatot, innen már nehéz lenne visszalépni” – szögezte le.
Pásztor szerint a fejlemény a térség számára mindenképp biztató, ugyanis
Üröm az örömben viszont a megyeelnök szerint, hogy Románia „szokás szerint” most sem azt vállalta, hogy teljes mellszélességgel támogatja a projektet, hanem mindössze azt, hogy ha van finanszírozás, akkor partner lesz. Ám a partiumi politikus szerint ez már így is előrelépés, hiszen Románia eddig hallgatott ebben a témában.
Pásztor Sándor ugyanakkor emlékeztetett, hogy már márciusban tartottak Nagyváradon egy konferenciát, ahová összehívták partiumi megyék tanácselnökeit, prefektusait, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország képviselőit, és már akkor eldöntötték, hogy a Partium csatlakozik a Litvániát Görögországgal összekötő, Románián is áthaladó Via Carpatia-autópálya megépítését támogató térségekhez. Akkor Arad, Bihar, Szatmár és Temes megye képviselői erről megállapodást is aláírtak, bár még nem volt megrajzolva az út pontos romániai nyomvonala.
Mint ismeretes, az Európai Unió észak–dél irányú legkeletibb autópályájának kiépítéséről szóló szándéknyilatkozatot nyolc évvel ezelőtt Lengyelországban írták alá hét ország – Lengyelország, Litvánia, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország – képviselői. A 3300 kilométer hosszúra tervezett Via Carpatia a litván Klaipédán és Kaunason, a lengyel Bialystokon, Lublinon, Rzeszówon, a szlovákiai Kassán keresztül Debrecenig, továbbá Románián és Bulgárián keresztül halad Görögországig.
Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális és építkezési miniszter még két évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy a több ezer kilométeres Via Carpatia 2026-ig megépülhet. Romániában fenntartásokat fogalmaztak meg a finanszírozásával kapcsolatban, mert ezzel az ország túllépné az államháztartási hiányt, ezért a közvetlen uniós finanszírozást tartják erre alkalmasnak.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!