Hirdetés

Felfelé módosította a Világbank Románia kilátásait

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A privatizációk, illetve az állami vállalatok hatékonyabbá tétele lendítheti előre többek között a román gazdaságot a Világbank szerint.

Krónika

2018. január 11., 14:342018. január 11., 14:34

Lassul az elkövetkező két évben a román gazdaság növekedési üteme a Világbank legfrissebb, tegnap közzétett prognózisa szerint, a washingtoni székhelyű pénzintézet Global Economic Prospects című előrejelzése azonban derűlátóbban tekint a romániai fejleményekre, mint legutóbbi, júniusi elemzésében.

Míg a tavalyi év közepén a világbanki szakemberek úgy vélekedtek, hogy 2018-ban 3,7 százalékkal, egy évre rá pedig 3,5 százalékkal gyarapodik a román bruttó hazai termék (GDP), ma már úgy ítélik meg, hogy idén 4,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos lesz a bővülés üteme

Hirdetés

a tavalyi, 6 százalékot meghaladó növekedés után. Jelentősen felfele módosította ugyanakkor a pénzintézet a gazdaság tavalyi alakulását is, hiszen miközben júniusban még 4,4 százalékos gyarapodást várt az év végére, most már az elemzők úgy vélik, hogy a növekedés eléri a 6,4 százalékot.

A Világbank szerint Romániában – mint a közép-kelet-európai térség többi országában is – még mindig nagy potenciál rejlik a privatizációkban, amelyek révén nőhet a termelékenység,

főként ha magánosítás együtt jár a hatékonyabb menedzsmenttel, a nemzetközi piacok meghódításával, illetve a jogszabályi és intézményi keret is megfelelően működik. Az elemzés arra is rámutat, hogy állami kézben is lehet növelni a hatékonyságot – pozitív példaként e tekintetben Romániát és Macedóniát említik az elemzők. Meglátásuk szerint a 2013–2016-os időszakban több romániai állami vállalatot is „politikamentessé” tettek, igazgatótanácsukban pedig szakemberek kaptak helyet. Természetesen a dokumentum értelmében van még hová fejlődni.

A Világbank elemzői eközben a júniusban várt 2,9 százalékról 3,1 százalékra növelték a világ idei várható gazdasági növekedését.

A washingtoni pénzintézet szerint jövőre 3 százalék, 2020-ban pedig 2,9 százalék lesz a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalék után. A világ vezető ipari országainak GDP-je 2,2 százalékkal nő az idén a tavaly júniusban várt 1,8 százalék helyett. A fejlődő országok esetében nem változtattak a 4,5 százalékos növekedési előrejelzésen. A Világbank 2,2 százalékról 2,5 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását, míg jövőre 2 százalékos gazdaságbővüléssel számol.

A pénzintézet jelentősen javított az euróövezet idei GDP-bővülési előrejelzésén: 1,6 százalékról 2,1 százalékra emelte, míg a jövő évit 1,5 százalékról 1,7 százalékra módosította.

Kína esetében a Világbank csupán minimálisan változtatott az idei évre vonatkozó előrejelzésén, 6,3 százalékról 6,4 százalékra, jövőre pedig változatlanul 6,3 százalék gazdasági növekedést vár. A Világbank továbbra is 1,7 százalékos idei és 1,8 százalékos jövő évi orosz gazdasági bővüléssel számol.

A washingtoni székhelyű pénzintézet szakemberei Közép-Európa egésze esetében azzal számolnak, hogy a tavalyi 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul.

Várakozásaik szerint a magyar gazdaság a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő. A tavalyi növekedést 0,2 százalékponttal, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,1 százalékponttal emelte a Világbank júniushoz képest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés