
Fotó: Gecse Noémi
A romániai fürdő- és gyógyturizmus fellendítése a legfontosabb célja Albert Tibornak, akit az ország üdülőtelepeit és fürdővárosait tömörítő szövetség elnökévé választottak.
2017. április 19., 13:242017. április 19., 13:24
Országos projekt kidolgozását sürgeti a fürdővárosok fejlesztésére Albert Tibor. Tusnádfürdő polgármesterét választották meg a romániai üdülőtelepeket és fürdővárosokat tömörítő szövetség elnökének a Ialomița megyei Amarán az elmúlt héten megszervezett tisztújító közgyűlésen. Albert Tibor a Krónika megkeresésére elmondta, nem számított a tisztségre, de vállalja a munkát, szerinte sok a tennivaló, hisz a szövetséget is szeretné bővíteni, erősíteni, de elsősorban a romániai fürdő- és gyógyturizmus fellendítése a legfontosabb célja. Hangsúlyozta, szoros kapcsolatot, állandó párbeszédet alakítanak ki a bukaresti turisztikai minisztériummal, és sürgetik a fürdővárosokat érintő országos projekt kidolgozását.
„Az európai történések tükrében felértékelődik a romániai turizmus és ezen belül a gyógyturizmus. A biztonság fontos tényező, ezt figyelembe véve sok turista dönthet úgy, hogy a mi ajánlatainkat választja. Erre fel kell készülnünk\" – szögezte le az elöljáró. Rámutatott, már most előnyt élveznek a fürdővárosok különböző kormány- vagy uniós pénzek lehívásánál, például a Regionális Operatív Program 7.1 prioritási tengelyén pluszpontokat kapnak, de azt szeretnék, hogy kiemelten figyeljenek ezeknek a településeknek a fejlesztésére.
„A fürdővárosok általában kis települések, például Tusnádfürdőnek 1500 lakosa van, ám évente egymillió vendég veszi igénybe a különböző szolgáltatásokat. Ebből kiindulva, nemcsak az itt élők érdeke, hogy a település gyorsabb ütemben fejlődjön, hiszen a turizmus az egész nemzetgazdaságra jótékony hatást gyakorol. Ezért kérjük a kiemelt figyelmet, és több pénzt az országos fejlesztési alapból\" – részletezte a szövetség új elnöke. Hozzátette, az infrastruktúra költségvetésből történő fejlesztése, korszerűsítése további fellendülést generál, a vállalkozók is nagyobb bizalommal fektetnek be, a beruházások pedig újabb turistákat csábítanak.
Albert Tibor ugyanakkor arról is beszélt, hogy az egyesületnek jelenleg 27 település a tagja, köztük az összes székelyföldi fürdőváros, ám tovább szeretné bővíteni, mert vannak még az országban olyan üdülőtelepek, amelyek nem csatlakoztak. Az új elnök szorgalmazza, hogy negyedévente találkozzanak, a következő megbeszélésre júniusban Tusnádfürdőn kerül sor, arra konkrét törvényjavaslatokat, módosító indítványokat dolgoznak ki, amelyek segítik a gyógyturizmus fejlődését. Albert Tibor tervei szerint ezekre a találkozókra a turisztikai és a gazdasági minisztérium képviselőit is meghívják, hogy közvetlenül egyeztethessenek a stratégiai kérdésekről.
Az elnök munkáját a szövetség élén alelnökként Constantin Emilian Ana, Pucioasa város polgármestere segíti, a szövetség titkára pedig Chirca Ștefan, a Buzău megyei Merei polgármestere.
A törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat – jelentette ki Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn.
Keddtől a spanyolországi Valencia is szerepel a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér kínálatában, decemberben pedig további új járatok indulnak a Hargita és Kovászna megyében élők körében is nagy népszerűségnek örvendő légikikötőből.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.