Hirdetés

Felelősségre vonná a Fidesz az államadósságot előidéző exkormányokat

A Fidesz kezdeményezni fogja, hogy a magyar Országgyűlés alkotmányügyi, valamint számvevőszéki bizottsága vizsgálja meg, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság növelése esetében a jogi következmények és felelősség megállapítására – jelentette be Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője újságíróknak csütörtökön.

Rostás Szabolcs

2011. július 29., 09:522011. július 29., 09:52

A fideszes politikus, országgyűlési képviselő hozzátette: ha ilyen lehetőség jelenleg nincs, akkor kérni fogják, a két testület gondoskodjon arról, hogy „a jövőben ez így legyen”. Mint mondta, erre különös alkalmat ad – az adósságféket is magában foglaló – új magyar alaptörvény elfogadásából adódó jogszabály-alkotási kötelezettség. Szijjártó a parlament albizottságának alelnökeként jelezte, a 2002–2010 közötti magyar államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság a politikai mellett a jogi felelősség megállapítását is szükségesnek látja, az erről szóló jelentés elfogadása vasárnap történhet meg.

A fideszes politikus megerősítette azt az álláspontját, hogy a szocialista kormányok rossz gazdaságpolitikai döntései vezettek az államadósság drámai mértékű megnövekedéséhez, ezzel az előző kabinetek szerinte bűnt követtek el, amelynek következményeit minden magyar ember, család ma is viseli. A felelősök között, kérdésre válaszolva, név szerint említette Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfőket. Szerinte az akkori pénzügyminiszterek felelőssége is megkerülhetetlen. Jelezte, azért fordultak az illetékes parlamenti testületekhez, mert öszszetett jogi kérdésről van szó: „múltban elkövetett, de hosszú távú hatásokkal járó bűnről”. Mint ismeretes, Traian Băsescu alkotmánymódosítási javaslatában ugyancsak az alaptörvénybe foglalná az államadósság kérdését.

A román államfő azt szorgalmazza, hogy rögzítsék az alaptörvényben, hogy Románia államháztartási hiánya nem haladhatja meg a nemzeti össztermék három százalékát, az államadósság pedig nem lépheti túl a GDP hatvan százalékát.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyébként bírálja a Fidesz kezdeményezését, és úgy véli, Orbán Viktort kellene büntetőjogi felelősségre vonni. Az ellenzéki párt szerint arra lehet következtetni, hogy „a miniszterelnök feltett szándéka a jelenlegi kormány hibáit és cselekvésképtelenségét, illetve eddigi intézkedéseinek sikertelenségét és eredménytelenségét másra, az előző kormányokra fogni”. A szocialisták felszólították a miniszterelnök szóvivőjét, hogy „ne kísérletezzen a politikai és a jogi kategóriák összemosásával”, továbbá az MSZP szerint egy ország gazdaságpolitikájáról sehol a világon nem az igazságszolgáltatás mond ítéletet, hanem a választók.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés