
Közel ugyanannyi munkavállalót tartanak nyilván a tízmillió lakosú Magyarországon, mint az ennél kétszer több lakossal rendelkező Romániában – derült ki a két állam statisztikai intézeteinek adataiból.
2014. január 07., 18:452014. január 07., 18:45
A magyarországi alkalmazottak száma ősszel rekordértékre emelkedett, meghaladva a négymillió főt – közölte a Portfólió.hu gazdasági hírportál a Központi Statisztikai Hivatal összesítésére hivatkozva. Ehhez képest Romániában alig magasabb az aktív munkavállalók száma, amely az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai alapján év végén 4,4 millió volt.
A Portfólió.hu arról is beszámolt, hogy Magyarországon szeptember és november között a megelőző év azonos időszakához képest 87 ezerrel emelkedett a munkavállalók száma, amely 1998 óta nem volt ilyen magas. Az állástalanok száma ugyanakkor az említett időszakban 57 ezerrel, 411 ezer főre csökkent, a munkanélküliségi ráta így 9,3 százalékra, 2008 óta a legalacsonyabb értékre mérséklődött.
A magyar kormány novemberben az alkalmazottak még nagyobb mértékű növelését célzó programot indított, amely nyomán ez év áprilisáig további 200 ezer munkahelyet teremtene, november és április között ugyanis rendszerint emelkedik az állástalanok aránya. A statisztikai hivatal összesítése szerint tavaly szeptember és november között a munkavállalók száma négymillió fölé emelkedett, a növekedés mértéke 2,2 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakában mért adatokat. A 15 és 74 év közötti aktív munkavállalók száma ugyanakkor 52,6 százalékra emelkedett, ez szintén többéves rekordot jelent.
A romániai Országos Statisztikai Intézet nemrég arról számolt be, hogy a román munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben hét százalékra csökkent az előző negyedévi 7,5 százalékról. Románia 10,1 milliós aktív népességéből a munkanélküliek száma eléri a 712 ezer főt, korcsoportokra lebontva pedig az állástalanok többségét (277 ezer személy) a 25 év alatti korosztály teszi ki.
Nemrég arról is beszámoltunk, hogy az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) adatai szerint Romániában közel 86 ezer olyan fiatal igényelt tavaly munkanélküli segélyt, aki 2013-ban fejezte be középiskolai vagy egyetemi tanulmányait.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!