Hirdetés

Fejleszthetnek Szépmezőn

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Kezdődhet a Sepsiszentgyörgy melletti Szépmező Ipari Park kivitelezése, második nekifutásra ugyanis sikeresen lezárult a közbeszerzési eljárás, a győztes egy bukaresti és egy helyi cég konzorciuma.

Bíró Blanka

2014. január 16., 20:442014. január 16., 20:44

Antal Árpád polgármester csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, céljuk, hogy néhány éven belül a Székelyföld legnagyobb ipari parkját hozzák létre, amely a munkanélküliség további csökkentését és a bérek növekedését segíti a térségben. A kivitelezésre leszerződött öszszeg 20 millió lej, a munkálatokat a kezdés után húsz hónap alatt kell befejezni.

Első lépésben a 16,3 hektáros terület előkészítését, ökologizálását végzik el, utána építik meg a konferenciateremmel ellátott központi irodaházat, illetve a műhelyeket, kialakítják az infrastruktúrát, a közművesített telkeket, ahová a betelepülő cégek húzhatják majd fel csarnokaikat.

Mint az elöljáró hangsúlyozta, már tárgyalnak cégekkel, azonban nem szeretnék, ha egy óriásbefektető telepedne be, mert annak az a kockázata, hogy ha kivonul, sok munkanélkülit hagy maga után, így inkább 8–12 közepes vállalkozásra számítanak. Az ipari park területén egyébként az önkormányzat is szeretne fejleszteni, a következő EU-s költségvetési ciklusban a mélyszegénységben élők számára biztosított munkahelyek teremtésére, és ezt kompenzálva a csúcstechnológia támogatására pályáznának.

Antal Árpád csütörtökön egyúttal arról is beszámolt, hogy Kovászna megyében 7,2 százalékos a munkanélküliségi ráta, ami az elmúlt húsz esztendő legalacsonyabb szintjét jelenti. Sepsiszentgyörgyön eközben alig 2,3 százalékos. Mint emlékeztetett, míg országos szinten növekszik a munkanélküliség, Kovászna megyében csökkent az eddigi legalacsonyabb, vagyis a 2006–2008 évek átlaga alá.

A polgármester ugyanakkor leszögezte, a térségbe vissza kell hozni az ipari kultúrát, a munkamorált, amit a sikertelen magánosítások tettek tönkre. Megtudtuk, az önkormányzat és az RMDSZ által végzett minden közvélemény-kutatás értelmében a sepsiszentgyörgyiek legnagyobb problémája a munkanélküliség, pedig a valóságban igen alacsony az állástalanok aránya, sőt a közepes és nagyvállalkozások alig találnak munkavállalót – például a kormánykereket gyártó Autoliv 1600 alkalmazottat foglalkoztat, de kétszer ennyi munkásra is lenne igény.

Antal a bérek kapcsán megjegyezte, az önkormányzathoz pontosan befut, hogy mennyi személyi jövedelemadót fizettek be a sepsiszentgyörgyiek, ez az összeg pedig tavaly sokkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban. „Az átlagjövedelem lehet, hogy nem lett nagyobb, de valószínű, hogy többen vállaltak munkát, és vittek haza pénzt, s az sem kizárt, hogy többen többet kerestek” – magyarázta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés