Hirdetés

Erőre kapott a lej

Minimálisan ugyan, de erősödött csütörtökön a lej a fontosabb devizákhoz képest. A Román Nemzeti Bank (BNR) által közzétett referencia-árfolyamon a román fizetőeszköz 0,28 banival, azaz 0,06 százalékkal volt erősebb az előző napi lej/euró kurzushoz viszonyítva, 4,4435-ös értéken állt.

2012. május 18., 08:522012. május 18., 08:52

Talpra állni látszott a lej az amerikai dollárhoz képest is, itt az erősödés 0,11 százalékos, azaz 0,37 banis volt, a lej/dollár hivatalos árfolyam 3,4950 volt. Megfordult viszont a trend az arany tekintetében, miközben előző nap a román deviza még erősödött az aranyhoz viszonyítva, csütörtökön gyengülésről tett tanúbizonyságot a jegybanki kurzus. Egy gramm arany így 173,9255 lejt ért, ami 1,1359 lejjel több, mint egy nappal korábban.

„Azt, hogy mi történik a devizapiacon, kizárólag a külpiaci folyamatok befolyásolják” – közölte a referencia-árfolyam közzétételét követően Adrian Vasilescu, a BNR elnöki tanácsadója. „Úgy vélem, hogy nem változott nagyon sok minden, a sokkhatások csakis külpiaciak, belföldi szinten semmi nem hat ki az árfolyamok alakulására” – fogalmazott a szakember. Mint hangsúlyozta, az elmúlt egy hét során a lej kevesebb mint egy százalékkal lett gyengébb, ami pedig azt jelenti, hogy ez nem egy folyamat része, és egyik napról a másikra bármi megváltozhat.

Adrian Vasilescu ugyanakkor fontosnak tartotta helyesbíteni az elmúlt napokban a televíziós műsorokban elhangzott riogatásokat. „Olyanokat mondtak, hogy a lej néhány nap alatt 6 százalékkal lett gyengébb. Természetes, hogy egy ilyen információtól nagyon sok tévénéző pánikot kap. Szó sincs viszont 6 százalékos gyengülésről. A lej 2 százalékkal gyengült egyetlen év alatt, nem 6 százalékkal néhány nap leforgása alatt. A leértékelődés kevesebb mint 1 százalék. Jobban leértékelődött a forint, a cseh korona és a lengyel złoty is” – emelte ki a jegybanki szakember.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
Hirdetés