Hirdetés

Erdélyi palagázért fúrnak

Az Erdélyben található nem hagyományos gázlelőhelyek kiaknázására készül a Romgaz földgázkitermelő vállalat – jelentette be tegnap egy szakmai konferencián Radu Gheorghe, a cég fejlesztési igazgatója.

2012. június 19., 08:232012. június 19., 08:23

„A Romgaz kemény, agyagtartalmú kőzetekből termeli ki a földgázt. Az elmúlt években még nem voltunk biztosak abban, hogy az erdélyi lelőhelyeken nem hagyományos – például palagáz- vagy széngáz- lelőhelyek is vannak. Húsz szondát telepítettünk, és negyedük esetében eredményesek voltak a próbafúrások. Az akkori technológiát pedig most korszerűsíthetjük. Azt mondhatjuk, hogy eddig véletlenszerűen termeltük ki a nem hagyományos gázfajtákat. Most azonban új szondákat tesztelünk. Mind a nem hagyományos, mind a hagyományos földgáz kitermelését át akarjuk alakítani, most a kutatási időszakban vagyunk” – mondta Gheorghe.

Mint elmondta, már korábban kiderült, hogy Erdélyben lehetnek nem hagyományos, kemény kőzetekbe zárt gázlelőhelyek (tight gas). 1994-ben és 1995-ben végzett próbafúrások már azt jelezték, hogy néhány lelőhelyen jelentős ilyen készletek lehetnek. Azóta hidraulikus technológiával próbálkoztak, néhány szondánál pedig ennek nyomán jelenleg is zajlik a kitermelés.

A szakember elmondta: a 3 D-s vizsgálatok kimutatták, hogy a lelőhelyek nagy mélységben, háromezer méternél is mélyebben találhatók. Az ott nyugvó gázkészlet menynyiségét azonban a jelenlegi periódusban még nem lehet fölbecsülni, ám – mint kifejtette – a jelenlegi földgáztartalék mintegy százmilliárd köbméter, ami az ország szükségleteinek jelentős részét fedezi.

A Romgaz egyébként Erdélyben három, országosan pedig összesen nyolc helyszínen kutat. A BP szerint Románia földgáztartalékai 2011 végén százmilliárd köbmétert tettek ki, ami jelentős mértékben, 500 milliárd köbméterrel kevesebb a 2010-ben kiadott, 600 milliárdra vonatkozó becsléshez képest. 1991-ben az ország földgázkészlete még 500 milliárd köbméter volt.

Napi 88 ezer hordónyi kőolaj

Románia egy helyet rontva a tizedik helyre csúszott vissza tavaly az európai és eurázsiai kőolaj-kitermelő országok sorában – derül ki a British Petroleum (BP) brit kőolajcég által tegnap nyilvánosságra hozott, 2011-re vonatkozó felmérésből. Ez napi 88 ezer hordónyi kitermelést jelent, ami 1,5 százalékos visszaesés 2010-hez képest, és a világ összkitermelésének 0,1 százaléka. A régióban Oroszország áll az első helyen napi 10,28 millió hordóval, őt Norvégia követi (2,039 millió hordó), a harmadik Kazahsztán (1,841 millió hordó), a negyedik pedig Nagy-Britannia (1,1 millió hordó).

Az Európában és az eurázsiai térségben kitermelt kőolaj mennyisége 2011-ben elérte a napi 17,314 millió hordót, ami a világ összkitermelésének 21 százaléka. Világszinten naponta 83,576 hordónyi kőolajat termeltek ki, ebből az Európai Unióban 1,692 milliót, ami az össztermelés 2 százaléka. A romániai kőolaj-felhasználás napi 187 ezer hordó volt, ami 4,4 százalékos növekedés az előző évhez képest, és a világ összfogyasztásának 0,2 százalékát teszi ki. A térség legnagyobb fogyasztója Oroszország (2,961 millió hordó naponta), Németország (2,362), Franciaország (1,724), Nagy-Britannia (1,542), Olaszország (1,486) és Spanyolország (1,392).

A világ összfogyasztása napi 88,034 millió hordó volt, ebből az EU-é 13,478 millió, azaz az összmennyiség 15,9 százaléka. A BP szerint Románia kőolajtartalékai 600 millió hordónyira rúgnak. A romániai szénkitermelés tavaly 6,7 millió tonna volt, ami 14,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és a világ szénkitermelésének 0,2 százalékát tette ki. A 2011-es szint ugyanakkor 400 ezer tonnával kevesebb, mint a 2001-es.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
Hirdetés