Az év első két hónapjában a külföldi befektetések értéke már elérte az 1,2 milliárd eurót, ugyanakkor igen kedvezőek az előrejelzések a következő hónapokra is – állítják a pénzintézet elemzői, akik szerint a körülbelül 60 állami vállalat magánosítása is jelentősen hozzájárul ezen összeg eléréséhez.
Az elemzés szerint a NATO- és az azt követő uniós csatlakozás, valamint a magasan képzett munkaerő jelentős előnyökhöz juttatja Romániát. A munkaerőköltségek és a termelékenység közötti vonzó arány a külföldi befektetők egyik legkedveltebb helyszínei közé emelte az országot. Az eddigi befektetések hatása mindössze idén mutatkozik meg az export növekedésében, illetve az import enyhe csökkenésében. Ez azt jelenti, hogy a hazai fogyasztók egyre inkább a hazai termékeket kedvelik.
Az elemzés azonban kiemeli, hogy a magánszektorban nemrég lezajlott sztrájkok még megváltoztathatják a befektetők Romániáról alkotott képét, és megtörténhet, hogy az ország közép- és hosszú távon már kevésbé lesz vonzó a külföldi tőke előtt. Az elmúlt hónapokban két nagyobb szakszervezeti sztrájk volt Romániában. Előbb a craiovai Dacia gépkocsigyár alkalmazottai szüntették be a munkát, majd a galaci ArcelorMittal kohászati üzem alkalmazottai léptek sztrájkba.
L. L.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.