Hirdetés

Érdeklődés székely kempingek iránt

„Egyedi színfoltja volt a Székelyföld a március 3–6. között Budapesten megszervezett Utazás kiállításnak, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. A budapesti Hungexpo kiállítótérben berendezett expón újra bebizonyosodott, hogy az anyaországiak számára kedvelt úti cél térségünk, ez az érdeklődők számában is megmutatkozott” – számolt be a budapesti tapasztalatokról hétfői közleményében a Kovászna megyei önkormányzat.

Krónika

2016. március 07., 20:052016. március 07., 20:05

2016. március 07., 20:402016. március 07., 20:40

Mint ismeretes, a Székelyföld visszatérő vendége Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjének. A négynapos rendezvény ideje alatt az anyaországban élők főként falusi szálláshelyek, szervezett programok, gyerekbarát szállások és szabadidős tevékenységek, mofetták és gyógykezelések felől érdeklődtek. Továbbá kíváncsiak voltak a kulturális vonatkozású rendezvényekre, helyszínekre, valamint ismert és keresett esemény volt az Ezer Székely Leány Találkozó és a csíksomlyói pünkösdi búcsú.

Harmincötezer látogató az expón
Idén is több mint harmincötezren látogattak ki a Hungexpo Budapesti Vásárközpontba, a 39. alkalommal megrendezet Utazás kiállításra, amelyen március 3. és 6. között 28 ország 399 kiállítója vett részt – közölte hétfőn a Hungexpo Zrt. az MTI-vel. Kiderült, a csütörtöki szakmai nap látogatottsága 20 százalékkal volt magasabb, mint tavaly, és vasárnap is több látogató érkezett a Hungexpo vásárközpontba, mint 2015-ben. Az idei Utazás kiállítás szakmai díszvendége Kína volt. A kiállítás kulturális díszvendége az idei olimpiai játékok házigazdája, Brazília, a belföldi díszvendég Budapest volt.

Dombora Lehel, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület ügyvezető igazgatója szerint a szakkiállításon való részvétel azért is fontos, hogy az ilyen jellegű piaci igényeket felmérjék, és reagálni tudjanak rájuk.

„A Székelyföld a borvizek hazája, számos gyógykezelési lehetőséggel, ezért standunkon különböző borvizeket kóstolhattak meg az arra járók a háromszéki borvizes fürdőket működtető Aquasic Egyesület jóvoltából. Sokan érdeklődtek kiépített kempingek iránt, ami mifelénk sajnos egyelőre kiaknázatlan terület annak ellenére, hogy számos helyszín megfelelő lenne erre a szolgáltatásra. A több ezer szóróanyag, katalógus, amellyel szakembereink a Székelyföldre csábították a látogatókat, elégtelennek bizonyult” – idézi a közlemény a szakembert.

Az idei Utazás kiállításon Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Székelyudvarhelyet és környékét a Szinfotour, Csíkszeredát és környékét a Csíkinfo iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata, a Borvizek útját az Aquasic Egyesület képviselte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés