
2012. június 07., 08:552012. június 07., 08:55
A legnagyobb, több mint 4200 lejes nettó átlagjövedelmet a pénzügyi közvetítői szektorban dolgozók keresték, míg a legkevesebb, mindössze 853 lejes fizetést továbbra is a szálloda-, illetve vendéglátóipar-ágban regisztrálták a februári adatokhoz hasonlóan.
Áprilisban a gazdasági szektor legtöbb ágazatában nagyobb volt a nettó átlagbér márciushoz képest, ez elsősorban a húsvéti ünnepek alatt kiosztott juttatásoknak köszönhető. A kőolaj- és földgázkitermelésben emelkedett legjelentősebb mértékben, 27,6 százalékkal a nettó átlagkereset, a kőolajipari termékek előállításának piacán pedig 16 százalékkal nőttek a bérek.
A statisztikai hivatal ugyanakkor 5 és 8 százalék közötti növekedést regisztrált az elektromos energia, a gáz, valamint a víz előállításának és szállításának terén, az autógyártásban, illetve a különböző felszerelések és szerszámok gyártási szektorában.
Amint az INS felméréséből kiderült, a nettó átlagfizetés legnagyobb, 31,8 százalékos csökkenését a dohányiparban regisztrálták, februárban egyébként a dohánytermékek előállításának terén jegyezték a legnagyobb országos átlagjövedelmet. A gyógyszergyártásban 21,4 százalékos visszaesés volt áprilisban, míg a számítógépek és más elektronikus termékek gyártóinak átlagbére mintegy 4 százalékkal volt kisebb.
A közigazgatásban dolgozók nettó átlagfizetése enyhén, 0,7 százalékkal növekedett márciushoz képest, míg az egészségügyben 0,5 százalékos emelkedést regisztráltak.
A tanügyi szektorban ezzel szemben 1,8 százalékos visszaesés volt áprilisban a húsvéti szünidő miatt. Az elmúlt év áprilisának adatait figyelembe véve, az idei év azonos időszakában 3,7 százalékkal emelkedett a nettó átlagbér.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.