Enyhén mérséklődött az inflációs ráta, az élelmiszerek drágultak a leginkább

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Augusztusban 2,7 százalék volt az éves inflációs ráta, amely enyhén mérséklődött a júliusban jegyzett 2,8 százalékról – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból. 

MTI

2020. szeptember 10., 15:212020. szeptember 10., 15:21

A vizsgált időszakban 5,45 százalékkal drágultak az élelmiszerek, 2,97 százalékkal kerültek többe a szolgáltatások, illetve 0,75 százalékkal drágultak a nem élelmiszerek.

Júliushoz képest 0,05 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

korábban írtuk

Többe kerül a repülés, a cigizés és a gyümölcskonzervezés, csökkent az áramár
Többe kerül a repülés, a cigizés és a gyümölcskonzervezés, csökkent az áramár

Júliusban a légi szállítási szolgáltatások, a cigaretta és a gyümölcskonzervek ára emelkedett a legnagyobb mértékben júniushoz képest, míg a villamos energia, valamint a telefonszolgáltatások olcsóbbak lettek.

Amint arról beszámoltunk, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa augusztus eleji monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,5 százalékra mérsékelte az alapkamatot, ami újabb történelmi mélypontnak számít.

A jegybank az idén 2,8 százalékos fogyasztói árindexre számít, 2021-ben 2,5 százalékos inflációval számol. 

Mint ismeretes, tavaly decemberben 4 százalék volt az éves inflációs ráta, amely az idén májusig folyamatosan csökkent 2,3 százalékra, ami illeszkedik a jegybank által kitűzött 1,5-3,5 százalékos inflációs célsávba.

korábban írtuk

Romániában az egyik legmagasabb az éves infláció az EU tagállamai közül
Romániában az egyik legmagasabb az éves infláció az EU tagállamai közül

Az euróövezetben 0,3 százalékos inflációt jegyeztek júniusban a májusi 0,1 százalékossal szemben, az Európai Unióban (EU) pedig 0,8 százalékosat, az egy hónappal korábban regisztrált 0,6 százalékhoz képest; a legmagasabb mértékű éves infláció Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon és Románi&


korábban írtuk

Nőtt az infláció, leginkább az élelmiszerek drágultak Romániában
Nőtt az infláció, leginkább az élelmiszerek drágultak Romániában

Júniusban 2,6 százalékra nőtt a román éves inflációs ráta az egy hónappal korábbi 2,3 százalékról – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban

Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban
2025. szeptember 13., szombat

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt

A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt
2025. szeptember 13., szombat

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal

A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal
2025. szeptember 13., szombat

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár

A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár
2025. szeptember 12., péntek

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré

Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré
2025. szeptember 12., péntek

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani

A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani
2025. szeptember 12., péntek

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban

Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban
2025. szeptember 12., péntek

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest

Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest
2025. szeptember 12., péntek

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette

Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette