
Fotó: Agerpres
2011. augusztus 16., 07:182011. augusztus 16., 07:18
Az államfő teljes támogatásáról biztosította a kormány elképzeléseit, hangsúlyozva, hogy szerinte Románia nem finanszírozhatja sokáig kölcsönökből a béreket és a nyugdíjakat. „Tisztában kell lennünk azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy Románia azért vesz fel hitelt, hogy szavatolhassa az állami alkalmazottak bérét és a nyugdíjakat” – szögezte le Băsescu. Megjegyezte: a külföldi kölcsönökből az idén 3,5 milliárd eurót fordítanak a nyugdíjak fedezésére, és ilyen pénzekből kell pótolni 4,8 milliárddal az állami alkalmazottak bérét. „Ha sokáig ilyen célra használja fel az ország a hiteleket, akkor mindenkire a tönkremenés vár” – tette hozzá. Az államelnök túlságosan soknak tartotta az állami szférában jelenleg foglalkoztatott 1,2 millió embert, számukat szerinte csökkenteni kell. Amint arról beszámoltunk, a kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a közalkalmazottak a következő években sem kapnak étkezési, ajándék- és üdülési utalványokat. A 2012–2014-es időszakra szóló költségvetési és adóstratégia szerint 2014-ig prémium sem jár a közszférában dolgozóknak, a túlórákért pedig a továbbiakban is csak szabadidőt kapnak.
Ugyancsak 2014-ig érvényes az a korábbi megszorítás, miszerint az üres állásoknak csak a hetedét töltik be, a közintézmények pedig továbbra sem vásárolhatnak gépkocsit, bútort és más irodai berendezéseket. Egy másik korlátozás bizonyos nyugdíjakra vonatkozik, amelyek megemelését az új nyugdíjtörvény írja elő 2013-tól. A január elsején életbe lépett jogszabály két előírása értelmében 2012. január 1-jétől javítottak volna a 2001 áprilisától nehéz munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíjazási feltételein, illetve az idén nyugdíjba vonuló személyek esetében is nyugdíjkorrekciót kellene alkalmazni. A szerdai döntéssel a kormány 2014-ig halasztotta a két előírás alkalmazását. Ugyanaddig az időpontig halasztja a költségvetési stratégia az év elején érvénybe lépett tanügyi törvénynek azt az előírását, miszerint az oktatás a GDP legalább 6 százalékát kapja az állami költségvetésből. Az adóstratégia értelmében a kormány módosítani kívánja az ingatlanok és járművek megadóztatásának rendszerét.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!