
Több mint százféle díj és illeték eltörlését hagyta jóvá kedden a bukaresti képviselőház, amely megszüntette többek között a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat és a rádió- és tévéilletéket is.
2016. október 25., 13:242016. október 25., 13:24
2016. október 25., 13:562016. október 25., 13:56
A legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) erről szóló törvénytervezetét rekordsebességgel, egyhangúlag fogadta el a törvényhozás. Míg más törvénykezdeményezések olykor évekig bolyonganak a parlament két kamarájának szakbizottságai között, Liviu Dragnea PSD-elnök törvénytervezete beterjesztése után néhány órával túljutott a szenátuson, kedden pedig a képviselőház is megszavazta.
Bár a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint a törvény a szociáldemokraták választási kampányának része, másfél hónappal a parlamenti választások előtt maguk sem vállalták fel, hogy ellenezzék. A bürokrácia csökkentését egyébként célkitűzésének nevező szakértői kormány a tervezet véleményezésében rámutatott: csak egyes rendelkezésekkel tud egyetérteni, mert a megszüntetendő díjak egy részét már korábban megszüntették, másik részének eltörlése – egyéb finanszírozási források megjelölése híján – zavart fog okozni bizonyos intézmények működésében.
A kormány szerint míg 2008-ban még csaknem 500 díj és illeték létezett Romániában, ezek száma mára 170 alá csökkent, kifizetésükért pedig nem feltétlenül kell a hivataloknál sorban állni, mert július óta azokat bankkártyával is ki lehet egyenlíteni, december elsejétől pedig az internetes fizetés lehetősége is megnyílik.
A törvény egyebek között eltörli a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési illetéket, az ideiglenes útlevelekre fizetendő konzuli illetéket. A kezdeményezés a rádió- és televízió-előfizetési díj eltörlésére is kiterjed: bár ez ellen a függetlenségüket féltő közmédiumok, romániai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak, végül benne maradt az elfogadott törvényben.
A képviselőházi szakbizottságok – a rádiósok tüntetése láttán – hétfőn kivették a rádió- és tévéilletéket a törlésre szánt csomagból, a törvény cikkelyenkénti vitája során azonban a PSD elnökének kérésére az intézkedés kedden visszakerült a jogszabályba. Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök arról biztosította a román közmédiát, hogy a költségvetésből pótolni fogják a kieső bevételeket, a rádió és televízió függetlenségét pedig a – jelenleg is fennálló – parlamenti kontroll fogja garantálni.
A PSD elnöke utóbb képmutatásnak minősítette, hogy törvényjavaslatát a liberálisok is támogatták, és azt jósolta, hogy a PNL támogatását élvező szakértői kormány ennek a jogszabálynak a kihirdetését is alkotmányossági óvással fogja megakadályozni.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!