
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közölte Romániával, hogy vége a bulinak – foglalta össze frappánsan a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap újságírója a washingtoni székhelyű pénzintézet Románia gazdasági kilátásait taglaló, legfrissebb elemzését.
2016. május 14., 17:282016. május 14., 17:28
Ebből ugyanis arra derül fény, hogy a nemzetközi pénzpiac egyik legfontosabb szereplője szerint a 2016-os év ugyan még jól néz ki makrogazdasági szempontból, a 2017-es már kevésbé, lassulni fog a gazdasági növekedés, ez pedig kihat valamennyi fontosabb mutató alakulására.
A friss prognózis értelmében a gazdaság növekedése az idei 4,2 százalék után jövőre már csupán 3,6 százalékos lesz, a fogyasztás bővülésének üteme a 2016-os 6,2 százalékról 4,8 százalékra zsugorodik, miközben az infláció megtriplázódik, az idei 0,4 százalékos átlagszint után jövőre a pénzhígulás már 3,1 százalékos lehet. Az éves szintű infláció az idei 1,5 százalék után 2017-ben 3,4 százalékon állhat. Az IMF szakértői szerint idén összességében 9,4 százalékkal nőnek a romániai fizetések, ennek üteme jövőre 7,1 százalékra lassul, a közszférában pedig a 2016-os 16,1 százalékos béremelés után jövőre már csak 5,5 százalékos jön. Az államháztartás GDP-arányos bevételei eközben az idei 30,7 százalékról 29,5 százalékra esnek vissza.
Valamivel derűlátóbbnak tűnik legújabb prognózisában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), bár a számadatok nagyjából megegyeznek. Az EBRD pozitív fényben látja a román gazdaság idei évét, így a korábban becsült 3,7 százalékról 4 százalékra javította a gazdasági növekedési kilátásokat, 2017-re 3,5 százalékos bővülést várnak. „2016-ban és 2017-ben a belső fogyasztás támogatni fogja a gazdasági növekedést. Ezt támogatja az általános forgalmi adó 24 százalékról 20 százalékra való lefaragása, a minimálbér 19 százalékos emelése, a közszférában tervezett béremelések, a jobb gazdasági komfortérzet és az alacsony infláció” – írják az EBRD szakértői.
Behatóan foglalkozik ugyanakkor a Bloomberg is a román gazdaság helyzetével. A hírügynökség által megkérdezett gazdasági elemzők pedig arra irányítják rá a figyelmet, hogy miközben Közép-Kelet-Európa hat uniós tagállamában csökkent a gazdasági növekedés üteme, Romániában épp az ellenkezője történt. Meglátásukban az első negyedévben regisztrált 3,9 százalékos bővülés a példa nélküli adóügyi enyhítésekkel áll összefüggésben, de az áfacsökkentés mellett a növekedéshez nagyban hozzájárult a közszféra béreinek emelése is.
A Bloomberg egyúttal leszögezi, ugyan valamelyest lassult a növekedés üteme a volt kommunista országokban, de a bővülés üteme mindenhol meghaladja majd az euróövezetben várt 1,6 százalékot.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!