
Fotó: Facebook/Start Up Nation
Kevesebb mint három óra alatt több mint négyezer felhasználó regisztrált a 2018-as Start-Up Nation program alkalmazásán keresztül és 1401 üzleti tervet jegyeztek – idézi az Agerpres Ştefan-Radu Oprea üzleti környezetért felelős miniszter csütörtöki bejelentését.
2018. december 27., 17:122018. december 27., 17:12
2018. december 27., 18:532018. december 27., 18:53
A tárcavezető rámutatott, csütörtökön 10 órától vált elérhetővé a minisztérium honlapján a 2018-as Start-Up Nation program applikációja, és két másodperc elteltével már be is jelentkezett egy felhasználó. A miniszter hangsúlyozta, az érdeklődőknek első lépésként regisztrálniuk kell a honlapon keresztül, létre kell hozniuk egy saját fiókot felhasználónévvel és jelszóval, ezt követően visszaigazolást kapnak, majd a határidő lejártáig ide kell feltölteniük üzleti tervüket.
Ştefan-Radu Oprea szerint 12 óra 45 percig 1401 üzleti tervet regisztráltak.
A 2018-as Start-Up Nation program keretében a 2017. november 30-a után létesített, termelés, kreatív ipar, szolgáltatások vagy kereskedelem terén tevékenykedő cégek pályázhatnak legfeljebb 200 ezer lejes vissza nem térítendő támogatásra.
Gőzerővel építik a fejlesztő és a helyi hivatalosságok által Erdély legnagyobb kiskereskedelmi (retail) parkjának nevezett, több mint 100 millió euróból megvalósítandó létesítményt Szászfenes község területén.
A pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint augusztusban az előző havi 1070,18 milliárd lejről 1084,25 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
szóljon hozzá!