
Fotó: Agerpres
2009. június 04., 10:522009. június 04., 10:52
A legkedvezőbb szint az állam által fizetett kamat plusz egy százalék” – jelentette ki tegnap Steven van Groningen, a Raiffeisen Bank elnöke. A leglényegesebb elem a kamatszint kérdése. Magas kamatok esetén csupán kevesen élhetnek a program nyújtotta lehetőségekkel – szögezte le a bankvezér. Mint rámutatott, a román bankok nem tudják befolyásolni a nemzetközi pénzpiacokon alkalmazott kamatokat, ahhoz a szinthez pedig, amelyen az állam a belső vagy külső piacokon hitelhez jut, még hozzáadódnak a pénzintézetek költségei is. A román Pénzügyminisztérium jelenleg valamivel magasabb mint 11 százalékos kamatszint mellett jut hitelhez.
Az Első otthon program témája azon a tegnapi találkozón merült föl, amely Traian Băsescu államfő és a nemzeti bank, a bankszövetség, valamint a tíz legjelentősebb kereskedelmi bank képviselőinek részvételével zajlott. Mint kiderült, a program kapcsán már több mint húsz pénzintézet nyújtotta be ajánlatát, amelyben a teljes hiteldíjmutató (THM) is szerepel. Az euróalapú hitelek esetén az éves kamat 5,5 és 14 százalék közötti, míg a lejalapú kölcsönökre 13 és 23 százalék közötti kamatot számítottak ki a pénzintézetek. A legjobb euróalapú hitelajánlatok a BRD-től és az Alpha Banktól érkeztek, míg a legkedvezőbb lejalapú kölcsönt a CEC Bank folyósítaná.
Mint arról beszámoltunk, a kormány által két hete meghirdetett, vélhetően még e hónap végén beinduló Első otthon program keretében olyan személyek lakáshitelét kívánja garantálni, akik még nem rendelkeznek saját ingatlannal, és eddig nem vettek föl jelzáloghitelt. A tervek szerint a kormány garanciát vállal a hitelekre – az első változat szerint csupán az összeg 80 százalékáig, ám a kabinet végül azt sem zárta ki, hogy akár a teljes összegre is –, ugyanakkor az ingatlan értéke limitált: a kabinet legfeljebb 60 ezer eurós otthonok megvásárlását támogatja.
A kormány szándéka szerint a bank nem követelhet a vételár 5 százalékánál nagyobb előleget, és a törlesztőrészletek kamatát is szeretnék minél alacsonyabban tartani. A programra jelenleg Emil Boc szerint 100 millió euró áll rendelkezésre, ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy igény szerint bővítik a keretösszeget. Gheorghe Pogea pénzügyminiszter korábban kifejtette, a lakásvásárlást garantáló kormányprogram egyúttal azt is célozza, hogy beinduljon a befulladt hitelezési folyamat, másrészt a szintén stagnáló ingatlanpiacba is ezen kezdeményezés révén kívánnak életet lehelni.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.