
A kormánynak egyelőre nem áll szándékában növelni az Első otthon programra előirányzott összegeket – értesült az Economica.net. A gazdasági portál azt követően érdeklődött a kormánynál, hogy a kedvezményes hitelkonstrukciót igénylők körében egyik legnépszerűbbnek számító BCR szerdán reggel bejelentette, kimerült a hitelkeret, nem tud több kölcsönt adni a program feltételei mellett.
2016. április 06., 17:102016. április 06., 17:10
És nem az Erste tulajdonában levő pénzintézet az egyetlen, amely visszavonulót fúj: az ING és az Alpha Bank sem tud már 5 százalékos önerővel, az állam által garantált hitelt nyújtani. Amint arról korábban írtunk, a kormány az idei évre 1,5 milliárd lejt irányozott elő az első otthon programra, miközben tavaly az állami garanciák értéke elérte a 2,8 milliárd lejt.
A BCR ilyen körülmények között egyébként arra számít, hogy azok a bankok adnak majd át a nekik kiutalt hitelkeretből, amelyeknél nem volt ennyire kapós az Első otthon. A másik nagy hitelintézet, a BRD ugyan még ad kölcsönt a program keretében, de náluk is hamarosan kimerül a keret –nyilatkozták a bank illetékesei.
ANL-lakás „idősebb” korban is
Módosította szerdai ülésén a kormány azt a korhatárt, ameddig az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített otthonokat igényelni lehet. A most elfogadott kormányhatározat értelmében mindazon fiataloknak, akiknek nincs elég jövedelmük, hogy lakást vásároljanak vagy a piac feltételei mellett béreljenek maguknak, továbbá az oktatásban és az egészségügyben dolgozóknak 35. életévük betöltését követően legtöbb 36 hónapig lehet ANL-lakást kiutalni.
A szakemberek egyébként az elmúlt időszakban azzal is magyarázták a fokozott érdeklődést az Első otthon iránt, hogy a jelenleg a képviselőház előtt levő hitelcseretörvény kapcsán a kereskedelemi pénzintézetek és a jegybank egyaránt azt hangoztatták, hogy amennyiben a kormányprogram is a fizetés nélküli törlesztés hatálya alá esik, akkor az a program végét jelenti.
Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy nem fog rá vonatkozni a hitelcsere lehetősége, a képviselőház jogi bizottsága legalábbis hétfői ülésén törölte a törvénytervezetből. A végső döntés a képviselőház kezében van.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!