
2008. december 09., 07:002008. december 09., 07:00
Mivel a világcég még szeptemberben közölte az üzem átszervezésének hírét, az alkalmazottaknak volt idejük és lehetőségük új munkahelyet találni, mondta Voichiţa. Az ügynökség munkatársai többször tájékoztatták az üzem dolgozóit a szabad munkahelyekről, és arról is beszéltek az alkalmazottaknak, hogy munkanélküliként milyen átképző-tanfolyamokra iratkozhatnak be. Az osztályvezető ugyanakkor azt is elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy sokan találtak már munkát, a találkozókon ugyanis az derült ki, hogy az emberek már keresték az elhelyezkedési lehetőségeket.
Az üzem dolgozói közül mintegy 20-30 személy mezőszakadáti, tudtuk meg Cornel Mălaieş alpolgármestertől, számukra pedig akad munkalehetőség a községben. Egy bútorgyár is létesül, tehát aki dolgozni akar, annak lesz hol, vélte az elöljáró. A község költségvetéséből ugyan hiányozni fog a jövedelemadó visszaosztásából származó pénz, az épületadó azonban ezután is helyben marad, tette hozzá Mălaieş.
Amint arról beszámoltunk, november közepétől már nem palackoznak többé üdítőt a szakadáti üzemben, a létesítmény azóta csak regionális elosztóközpontként működik. Romániában jelenleg Iaşi-ban, Temesváron, Ploieşti-en és Dornán palackoznak. A Coca-Cola HBC közleménye szerint a Bihar megyei üzem bezárása a cég infrastruktúrájának, a piacnak és a társadalmi, gazdasági körülmények folyamatos elemzésének eredménye, és hozzájárul a társaság tevékenységének hatékonyabbá tételéhez. Tavaly a cég termékeinek eladása 23 százalékkal nőtt a romániai piacon.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.