2009. május 15., 09:592009. május 15., 09:59
Dumitru Voloşeniuc, a megyei tanács alelnöke úgy látja, hogy a megyében élő gyermekek, fiatalok többsége főként pénz hiányában szinte egyáltalán nem hagyta még el a községet vagy várost, ahol lakik. „Nem mindenki engedheti meg magának, hogy külföldön nyaraljon. A vásáron majd megláthatják, mennyi szép és megfizethető szálláslehetőség kínálkozik Bihar megyében” – mondta.
Azok a bihari turisztikai szolgáltatók, panziók, amelyek elfogadják a szervezők meghívását, ingyenesen állíthatják fel standjukat a Fekete Sas-palota passzázsában. Azoknak, akik az ország más részeiből jönnek, fizetniük kell a helyért. A szervezők arra kérik a résztvevőket, álljanak elő kedvezményes ajánlatokkal a hétvégi kiruccanásokra.
Voloşeniuc elmondta: Magyarországon is népszerűsítik a rendezvényt, elsősorban Hajdú-Bihar megyében. „Váradról sokan járnak át a nyugati szomszédainkhoz üdülni, főképp a fürdőhelyekre. Most azt szeretnénk elérni, hogy onnan is látogassanak meg minket” – fogalmazott.
A szervezésben részt vesz az Országos Falu-, Öko- és Kulturális Turizmusért Egyesület is. Ennek elnöke, Maria Tătar azt mondta, a szervezetnek lehetősége van a turisták számának a monitorozására. Az expót követő hónapokban felmérhetik, hányan jönnek Biharba a reklám nyomán.
Voloşeniuc azt is hozzáfűzte, hogy bár kértek, nem kaptak támogatást a Turisztikai Minisztériumtól a rendezvény megszervezésére. „Talán ha sikeres lesz, az elkövetkezőkben már beszáll anyagilag a szaktárca” – mondta. Bihar megyében ez lesz az első turisztikai vásár.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.