
A januárban hatályba lépő új adótörvénykönyv különbséget tesz majd az adókat és illetékeket határidőre ki nem fizető, de jóhiszemű, valamint a jogszabályokat szándékosan és nem külső hatások, nehézségek miatt áthágó jogi és magánszemélyek között – hívta fel a figyelmet György Attila, a pénzügyminisztérium RMDSZ-es államtitkára.
2015. október 30., 16:052015. október 30., 16:05
2015. október 30., 17:442015. október 30., 17:44
A politikus (képünkön) hangsúlyozta: az ellenőrzések így attól is függnek majd, hogy a potenciálisan törvénysértők milyen múlttal rendelkeznek, azaz addig milyen körülmények között fizették az adókat és illetékeket.
„A cégek és az állampolgárok is kerülhetnek időnként nehéz anyagi helyzetbe, például zárolhatják számlájukat. Nem helyes, hogy ezekkel az emberekkel, illetve vállalkozásokkal ugyanúgy bánjunk, mint azokkal, akik szándékosan bújnak ki az adófizetés felelőssége alól” – fogalmazott az államtitkár. György Attila úgy véli: az új adótörvénykönyv „minőségi dokumentum”, amelyben elmondása szerint számszerűleg 320 újdonságot találunk.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!