
Sok helyen online és telefonos foglalásokkal próbálják elejét venni a gépjármű-nyilvántartó hivatalok megrohamozását a regadó eltörlése nyomán. Volt, ahol sikerrel jártak.
2017. február 01., 17:132017. február 01., 17:13
2017. február 01., 17:142017. február 01., 17:14
Sok helyen elmaradt a gépjármű-nyilvántartó hivataloknál várt roham – igaz, a legtöbb helyen az előzetes intézkedéseknek köszönhetően nem tapostak egymás sarkára az autójukat forgalomba íratni szándékozó polgárok.
Amint arról korábban írtunk, február elsején, azaz szerdán lépett hatályba a „Dragnea-törvény\", ami további 100 illeték mellett eltörölte a gépjárművek forgalomba íratásakor kért, éppen ezért regadóként emlegetett környezetvédelmi bélyegilletéket, valamint az önkormányzatoknál fizetendő beíratási illetéket. Mivel ezt jó előre tudni lehetett, sokan vagy februárra halasztották az autóvásárlást, vagy megvették ugyan a gépkocsit, de azt még közös megegyezéssel egy időre a régi tulajdonos nevén hagyták, vagy ideiglenes számtáblával húzták az időt.
Sokan, de tolongás nélkül
Szerdára virradó éjszaka Sepsiszentgyörgyön többen is sorban álltak, hogy biztosan beírassák a gépkocsijukat, ám kiderült, felesleges volt az erőfeszítés, mert a gépjármű-nyilvántartó hivatal alkalmazottai megszervezték az ügyintézést, és az gördülékenyen zajlott. Nyitáskor, vagyis reggel 8.30-kor elkezdték osztani a sorszámokat, aki nem volt ott, amikor szólították, elveszítette a számát. Az első nap közel hetven magánszemély adta le az iratcsomóját. Az autóbejegyeztetéssel foglalkozó hét Kovászna megyei cég képviselőit viszont külön megbeszélésre hívták, tájékoztatták őket, hogy a jogi személyektől napi 80 dossziét tudnak átvenni, és arra kérték a cégeket, hogy ezt osszák el egymás között. Az eddigi eljárás csak annyiban változott, hogy csak másnap adják ki a számtáblát.
Piros rendszámtáblákkal várták a jogszabályt
A reggeli órákban Aradon is alig tíz személy állt sorban, ami még az átlagosnál is kevesebb. Ennek egyik oka, hogy sokan még egy ideig járhatnak a múlt hónapban beszerzett „piros számtáblákkal\", így nem kellett sietniük a regisztrációval. Mint Lucian Cozma, az Arad megyei prefektúra szóvivője elmondta, miközben egy átlagos napon mintegy száz ilyen rendszámtáblát igényeltek a megyében, addig az elmúlt három hétben számuk elérte a 150-et.
Be kell jelentkezni telefonon
Eközben a Fehér megyei prefektúra korábban úgy döntött, hogy a zökkenőmentes ügyintézés biztosítása érdekében csak azokat fogadják a gépjármű-nyilvántartó hivatalban, akik telefonon időpontot egyeztettek. A prefektúra illetékesei szerdán azt mondták, hogy az elmúlt három nap során mintegy 1200 személy kért időpontot, így aki még nem telefonált, azt már biztos, hogy csak a hónap második felében fogadjak.
Népszerű az online foglalás is
A Bihar megyei prefektúra épp a regadó eltörlésére időzítette be az online foglalási rendszert, ami máris sikeresnek mondható, hiszen egyetlen nap leforgása alatt 650-en igényeltek interneten időpontot. Mivel az öt ügyfélszolgálati ablakból egyet tartanak fenn kimondottan az online foglalásoknak, így februárban már nincs hely.
Nem mindenki választotta azonban a kényelmesebb utat, már fél órával a nyitás előtt mintegy százan álltak a váradi gépjármű-nyilvántartó hivatal ajtaja előtt. Ám 8.30-kor, amikor kinyitották az ajtót, az emberek tülekedés nélkül bejutottak, és a sorszám szerint várták a sorukat.
Napi 190-nél több nem fér bele
Hajnalban kelt sok kolozsvári is, volt, aki már 5 órakor ott állt a gépjármű-nyilvántartó előtt, hogy biztosan sorra kerüljön már az első adómentes napon. Az intézmény képviselői azt mondták, nyitáskor 181 sorszámot adtak ki, s nagyjából ennyi személyt tudnak egyébként is kiszolgálni, mert – mint korábban jelezték – napi 170-190 dosszié iktatására van lehetőségük. A prefektúra képviselői ugyanakkor tegnap ismételten ráirányították a kolozsváriak figyelmét, hogy létezik az online foglalási lehetőség, aki nem akar sorban állni, jobban jár, ha előzetesen időpontot kér.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!