2011. augusztus 10., 14:282011. augusztus 10., 14:28
A kormány szerdán elfogadta a 2014-ig érvényes pénzügyi és adóstratégiát, a dokumentumban azonban nem szerepel a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése.
„A társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentését elhalasztjuk egy kedvező pillanatra. Jelenleg nem engedhetjük meg magunknak egy ilyen döntés meghozatalát, a pénzügyi stratégáiban csak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megtárgyalt intézkedések szerepelnek” – mondta Ialomiţianu.
A pénzügyi és adóstratégia áprilisban kidolgozott változatában még az szerepelt, hogy az év második felében két százalékkal csökkentik a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási hozzájárulás értékét. Az akkori indoklás szerint az adócsökkentés hozzájárul majd az adócsalás csökkenéséhez és fokozza az önkéntes bevallások arányát.
Április közepén Gheorghe Ialomiţianu, pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az általa vezetett intézmény nagyon komolyan elemzi, hogy csökkentsék a munkaadók társadalombiztosítási hozzájárulását, de a kérdésről az IMF-fel és az Európai Bizottsággal közösen döntenek majd.
Az IMF képviselői korábban azt nyilatkozták, hogy csak akkor csökkenthető a munkaadók társadalombiztosítási hozzájárulása, ha a kormány szavatolja a 2011-es, 2012-es adócélok betartását, azaz a költségvetési hiány a GDP 3 százaléka alatt marad.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!