Hirdetés

Elkészült a nagyváradi ipari park belső útjának hatástanulmánya

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Elkészült a hatástanulmány a Nagyvárad határában létrehozandó ipari park belső útjáról. A helyi önkormányzat elképzelései szerint a készülő létesítményben a parcellák bérbevételekor a nagyváradi vállalkozók élveznének elsőbbséget.

Nagy Orsolya

2009. június 04., 11:012009. június 04., 11:01

Az ipari parkon belül a fő közlekedési útvonal egy L alakú út lesz, ennek a tanulmánya készült el most. Már kiírták a tendereket a szükséges területrendezési tervre, az elektromos hálózatra, gázvezeték létrehozására, illetve a kisebb mellékutak kiépítésére is. Mint arról már korábban beszámoltunk, Ilie Bolojan polgármester, illetve a műszaki ügyekért felelős alpolgármester, Gheorghe Carp tervei szerint azok a vállalkozók, akik segítenek az infrastruktúra létrehozásában, munkájukért ingyen kapnak egy parcellát a park területén. Biró Rozália alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: egy európai uniós előírás alapján 2012-ig a gyáraknak ki kell költözniük a belvárosokból.

Az önkormányzat most ezt szeretné megkönnyíteni a váradiak számára azzal, hogy lépéselőnyt biztosít nekik a parcellaválasztásban, és alkalmat ad arra, hogy mihamarabb áthelyezhessék a termelést az ipari parkba. „Egyeztettünk a különböző munkáltatói, illetve vállalkozói szövetségekkel, és konkrétan is tárgyaltunk több nagyváradi gyártulajdonossal” – mesélte Biró.

A park infrastruktúrájának árát 15 millió euróra becsülik. Ennek nagyjából a felét vissza nem térítendő támogatásokból igyekszik lefedni a város, egy pályázatot nyáron be is nyújtanak az Északnyugati Fejlesztési Régióhoz, 7,5 millióra. Biró Rozália információi szerint abban a kategóriában, amelyben a nagyváradi ipari park finanszírozására pályázni kívánnak, eddig igen kevés dokumentációt nyújtottak be, így jó eséllyel indul a város.

Amennyiben mégsem sikerül elnyerni az összeget, az önkormányzat azt tervezi, hogy utolsó lehetőségként parcellánként eladják a parkot, esetleg egyben, egy vállalkozónak, aki aztán működtetné is a létesítményt. Emellett felmerült annak a lehetősége is, hogy hitelből is finanszírozhatnák, a kölcsönt pedig a parcellákra beszedett illetékekből törlesztenék. „Hajlandók vagyunk akárhányszor megváltoztatni a keretszerződést, ahogy azt a befektetők igénylik. Nyitottak vagyunk a kéréseikre” – sommázott Biró Rozália alpolgármester.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés