Hirdetés

Elhalasztott nyugdíjemelés

2010-re halasztotta a kormány a januárra tervezett újabb nyugdíjemelést. Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter emlékeztetett, hogy arról a parlament által korábban elfogadott és a Traian Băsescu államfő által kihirdetett jogszabályról van szó, amelynek értelmében 50, illetve 25 százalékkal nőne a nehéz és nagyon nehéz (I-s és II-es munkacsoportnak megfelelő) munkakörülmények között dolgozók nyugdíja.

2008. december 08., 07:002008. december 08., 07:00

Az intézkedés elhalasztása 1,8 millió nyugdíjast érint. A tárcavezető a halasztó döntést a hiányos logisztikával magyarázta, ugyanis a nyugdíjemelésben részesülendőknek egy korábbi rendelet értelmében folyamatban van a juttatásuk, így a mostani emelés sok plusz munkát jelentene a nyugdíjhivatalok alkalmazottainak.

Jól működik a magánnyugdíj-rendszer

“A románok bezzeg nem buknak” címmel közölt a hét végén összehasonlító elemzést a román nyugdíjalapokról a Portfolio gazdasági internetes portál. “A román kötelező nyugdíjalapok az elmúlt fél évben minden várakozást felülmúlóan az inflációt is meghaladó pozitív hozamokat értek el. A 5 százalék feletti átlagos hozamot az alapok szélsőségesen kockázatkerülő befektetési politikájuknak köszönhetik, amellyel a válságot kívánják átvészelni” – fogalmaz a portál újságírója. A nemrégiben felállított román kötelező nyugdíjalapok – a magyar magánnyugdíj-pénztárakhoz hasonló funkciót betöltő második pillér – a körülményekhez képest kifejezetten sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött. Az alapok átlagosan ugyanis 5,1 százalékos hozamot értek el az elmúlt hat hónap során a PrivatePensions adatai szerint, ami igazán kellemes, tekintve, hogy szinte a világon nem akadt olyan befektetés, amellyel ne buktak volna a befektetők 2008-ban. Az infláció feletti hozam meghaladja az ágazattal kapcsolatos korábbi várakozásokat, bár senki nem gondolta, hogy túlságosan volatilisen fog alakulni az alapok kezdeti teljesítménye. A 14 alap közül ugyanis 11 a részvénypiaci kitettségét a minimumon tartva elsősorban állampapírokban és bankbetétekben tartja tőkéjét, így védekezve a válság hatása ellen. Az alapokban kezelt 200 millió eurós vagyon 80 százalékát teszik ki ezek az alacsonyabb kockázatú eszközök, amelyek éves szinten 12–15 százalékos hozamot nyújtanak a befektetőknek, míg a részvények részaránya csupán 2 százalék a vagyonon belül. Hosszabb távon természetesen a román nyugdíjalapok sem akarnak ilyen extrém kockázatkerülő portfoliót tartani, a jelenlegi helyzet pusztán csak a kivárás jele – fogalmaz a portál.

 

A gazdasági elemzők szerint azonban a halasztást a központi költségvetés bevételeinek jelentős mértékű megcsappanása tette szükségessé. A bevételek csökkenését maga Varujan Vosganian gazdasági miniszter is beismerte, aki a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilapnak elmondta: a költségvetési hiány november végén elérte a hazai bruttó össztermék 2,9 százalékát, miután októberben és novemberben is 1,3 milliárd euróval csökkent a tervezetthez képest a költségvetés bevétele. Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök felszólította a gazdasági és pénzügyminisztériumot, hogy minél hamarabb véglegesítse a közkiadások csökkentése terén szigorú fegyelmet bevezető intézkedéscsomagot. Az Európai Bizottság korábbi becslése szerint Romániában a költségvetési deficit az idén eléri a 3,5 százalékot, 2009-ben pedig 4 százalékkal haladják meg a büdzsé kiadásai a bevételek szintjét.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés