Hirdetés

Elfogadta a Cîțu-kormány a megszorításokat tartalmazó rendeletet, befagyasztják a béreket

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes és Florin Cîțu miniszterelnök igyekszik a kormányülésre •  Fotó: Gov.ro

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes és Florin Cîțu miniszterelnök igyekszik a kormányülésre

Fotó: Gov.ro

Befagyasztják jövőre a közalkalmazottak bruttó bérét, a közméltóságok havi juttatását, valamint a hadseregben az alapbeosztásért járó bruttó illetményt és ezek pótlékait a 2020. december 31-ei szinten, amennyiben nem változtak a munkavégzés körülményei – többek között ezt írja elő az a sürgősségi kormányrendelet, amelyet szerdai ülésén fogadott el a Florin Cîțu vezette bukaresti kabinet.

Bálint Eszter

2020. december 30., 18:022020. december 30., 18:02

2020. december 30., 18:502020. december 30., 18:50

A kormányülés utáni sajtónyilatkozatában Florin Cîțu miniszterelnök kiemelte, a rendeletbe foglalt intézkedésekkel 17,6 milliárd lejt takarítanak meg az államkassza számára. Elmondása szerint a 2021-es évi állami költségvetés tervezete január végére készül el. Jelezte, tisztázni fogják a közalkalmazotti fizetések körül felmerült problémákat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Romániában – sok más országhoz hasonlóan – válság van, nehéz helyzetben van az ország gazdasága, de nem csökkentik, mindössze a 2020-as szinten tartják a béreket.

Jövőre is biztosítja ugyanakkor az állam az üdülési utalványokat a közalkalmazottaknak, és fontos a kormány számára a vendéglátóipari, szállásadó cégek megsegítése.

Hirdetés

Az 1450 lejes vakációs utalványokat kizárólag elektronikus formában biztosítják majd. Ami a minimálbért illeti, a kormányfő újságírói kérdésre azt mondta, erről első olvasatban tárgyaltak szerdán, nem döntöttek, de elmondása szerint ettől függetlenül januártól életbe lép a kormány által tervezett emelés. A tervezet szerint a hazai bruttó minimálbér jövőre 70 lejjel, 2300 lejre emelkedik, ami 1386 lejes nettónak felel meg. A szakszervezetek azonban nagyobb, 2400 lejig terjedő emelést követelnek.

A kormányfő kijelentette: „garantálja”, hogy mind a nyugdíjak, mind a gyermeknevelési támogatás emelkedni fog a jövő esztendőben. Ezek mértékét azonban nem pontosította.

Ugyanakkor Cîțu bejelentése szerint 2022. december 31-éig mentesül az áfafizetés kötelezettsége alól a COVID-19 in vitro diagnosztizálására szolgáló orvostechnikai eszközök és a koronavírus elleni védőoltások szállítása, valamint az ehhez köthető tesztelési és oltási szolgáltatások. A most elfogadott rendelet szerint változatlanul 145 lej marad a közlekedési kihágásokért kiróható büntetőpont értéke. 2021. március 31-ig meghosszabbítják továbbá azt a határidőt, ameddig kötelesek elektronikus naplós pénztárgépeket felszerelni azok a gazdasági vállalkozások, amelyek árukat vagy szolgáltatásokat értékesítenek kártyás fizetés alapján, valamint bankjegy- vagy érmeelfogadókkal működő automatákon keresztül. 

A miniszterelnök késő délutáni sajtónyilatkozatában nem tért ki a most elfogadott sürgősségi kormányrendelet valamennyi előírására, de a kormány a hétfő este közzétett tervek szerint változatlan szinten kívánja tartani az étkezési támogatást, és nem módosítja a havi 6240 lejes érdempótlék értékét sem. A minimális beilleszkedési jövedelmet, vagyis a nehéz helyzetben lévő családok és egyedülálló emberek számára nyújtott szociális segélyt – amit a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyének megelőzése és leküzdése érdekében nyújtanak – 2022. április 1-jétől folyósítják. A kormányrendelet tervezete szerint ugyanakkor nem emelkedik az átlagos éves inflációs rátával a polgári repülésben dolgozó hivatásos személyzet, a bíróságok kisegítő szakszemélyzete, a parlamenti képviselők, valamint a román diplomáciai és konzuli testület tagjainak nyugdíja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés