
Fotó: Gecse Noémi
Történelmi mélypontra süllyedt hétfőn a lej árfolyama, a Román Nemzeti Bank által közölt árfolyam szerint egy euró 4,6495 lejt ért. Legutóbb 2012 júniusában volt hasonlóan gyenge a lej.
2017. november 13., 15:352017. november 13., 15:35
A lej/euró átváltási arány a múlt hét szerdán haladta meg először a lélektaninak tekintett 4,6-os értéket, csütörtökön 4,6267-re, majd pénteken 4,6390-re emelkedett, és hétfőn haladta meg a több mint öt éve jegyzett 4,6397-es csúcsértéket – tájékoztatott a Mediafax hírügynökség.
A hírügynökség által megszólaltatott szakértő szerint
A román jegybank jelentősen megemelte az idei inflációs előrejelzését csütörtökön: míg augusztusban még csak 1,9 százalékos inflációval számolt, most már 2,7 százalékos éves inflációs valószínűsít. A szakértő azt valószínűsítette, hogy az euró romániai árfolyama a 4,6 és 4,7 lej között állapodik meg, és csak ritkán fog már a 4,6-os szint alá süllyedni.
Az év első felében 4,5 lejes érték körül mozgott az euró árfolyama, a kormány a 2017-es év költségvetésében 4,46 lejes euró-árfolyammal számolt. A mostaninál rosszabbul csak 2012 júliusában váltották a román fizetőeszközt az euróval szemben, amikor Traian Băsescu akkori államfő felfüggesztése okozott bizonytalanságot és politikai válságot az országban.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!