
2011. augusztus 17., 15:382011. augusztus 17., 15:38
A miniszter elmondta, a Vörös körút a kommunista diktatúra emlékeit kötné össze „Turisztikai szempontból fantasztikus dolog kiaknázni azokat a helyeket, hogy Kelet-Európa utolsó diktátora élt. Megvan a hely, ahol lelőtték. Megőrizték a falat is, mi pedig meg akarjuk mutatni, hogy hol végezte a Ceauşescu-házaspár. Mint ahogy az is nagy érdeklődésre tarthat számot, hogy hol éltek” – részletezte Elena Udrea.
Szerinte az emberekben „valamelyest elmúlt a méreg” a diktatúra iránt, miközben a külföldi turisták érdeklődéssel kereshetik fel a diktátorhoz kapcsolódó emlékeket, csak a történetet jól el kell adni. „Itt lépünk a színre mi, a mi szerepünk, hogy létrehozzuk a történetet. A későbbiekben már a körút népszerűsége az utazási irodákon múlik” – fogalmazta meg. A tárcavezető szerint bár ők még mindig kommunizmusban élnek, de lehet számítani kínai érdeklődőkre is, akik máshol is felkeresik a hasonló vörös körutakat.
A körút érintené Scorniceşti-et, Nicolae Ceauşescu szülőfaluját, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága bukaresti székhelyének erkélyét, ahonnan a diktátor utolsó beszédét elmondta, a doftanai börtönt, ahol fiatalkorában ült, az egykori elnöki rezidenciának otthont adó fővárosi Primăverii negyedet, valamint a târgovişte-i falat, amely előtt a diktátor-házaspárt 1989 decemberében kivégezték.
Udrea elmondása szerint a projekt megvalósításához a magánszférából várnak partnereket.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.