Hirdetés

Elegük van az állam nemtörődömségéből: kormánypénzt kérnek a brassói repülőtér megépítésére

Látványterv

Látványterv

Bár Romániában ötven éve a brassói az első újonnan épülő repülőtér, eddig még egyetlen lej állami támogatást sem kapott.

Bíró Blanka

2019. január 04., 10:492019. január 04., 10:49

2019. január 04., 10:532019. január 04., 10:53

A Brassó megyei önkormányzat vezetői most abban bíznak, idén ezen változtatnak, sikerül kilobbizni, hogy a létesítmény részfinanszírozása bekerüljön az ország költségvetésébe. Adrian Veştea, a Brassó megyei közgyűlés elnöke bejelentette, hogy

hivatalos beadvánnyal fordultak a kormányhoz, érvekkel próbálják meggyőzni Bukarestet, hogy az épülő repülőtérre hagyjanak jóvá állami támogatást.

Hirdetés

Emlékeztetett, az elmúlt években több próbálkozás is volt, a brassói parlamenti képviselők nyújtottak be módosító indítványokat a költségvetési törvényhez, javasolva a légikikötő finanszírozását, ám ezt minden alkalommal visszautasították. Ezért döntöttek úgy, hogy ezúttal a Brassó megyei önkormányzat veszi kézbe az ügyet.

Viorica Dăncilă kormányfőnek már december végén elküldték a beadvány. Ebben rámutatnak, hogy a kormány prioritásai közé tartozik az olyan beruházások támogatása, melyek regionális és helyi gazdasági fejlődést generálnak, erre alapozva bíznak benne, hogy 2019-ben első ízben a brassói repülőtér is kap állami finanszírozást. Rámutatnak, hogy

2006 és 2018 között Brassó megye költségvetéséből 32,6 millió eurót fordítottak a beruházásra, és felsorolják, még milyen lépésekre van szükség, hogy a repülőtér építését befejezzék, a működését engedélyeztessék.

Adrian Veştea arra is kitér, hogy az elmúlt két évben a kormány talált megoldásokat arra, hogy több repülőtér korszerűsítését finanszírozza. Így 2017-ben állami költségvetésből 10 millió lejt különítettek el a marosvásárhelyi repülőtér korszerűsítésére, 8 millió lejt a nagyváradi légikikötőre és 15 millió lejt a nagybányaira. 2018-ban a marosvásárhelyi reptér újabb 40 millió lejes kormánytámogatást kapott, a nagyváradi 10,2 millió lejt, a nagybányai 15 millió lejt, a szatmári pedig 10 milliót.

Másrészt a Brassó megyei közgyűlés elnöke bejelentette, hogy

sikeresen lezárták a versenytárgyalást a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtér kilenc újabb elemének tervezésére és kivitelezésére.

A versenytárgyalást a szebeni Construcţii Rt. nyerte, amely áfa nélkül 28,5 millió lejért vállalta a kivitelezést. A tervek szerint a szerződést már pénteken alá is írják. A cégnek három hónap áll a rendelkezésére a tervek elkészítésére, erre alvállalkozókat szerződtet, majd további nyolc hónap az építkezésre. Megépítik az energetikai épületeket, a gépkocsi-parkolót és az utasterminálig a bekötőutat, a szállítás előtti ellenőrzési logisztikát, a belső összekötő utakat, a kerítést és kapukat, kialakítják a belső hálózatokat. A brassóiak abban bíznak, hogy 2021 elején a reptérről felszállhatnak az első járatok.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 06., szombat

Nőtt a légiutas-forgalom Romániában, a londoni járatok a legnépszerűbbek

Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.

Nőtt a légiutas-forgalom Romániában, a londoni járatok a legnépszerűbbek
Hirdetés
2025. december 06., szombat

Gazdasági miniszter: megkönnyítettük a katonai célú beruházásokat Romániában

A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.

Gazdasági miniszter: megkönnyítettük a katonai célú beruházásokat Romániában
2025. december 06., szombat

Visky András erdélyi író kapta a Prima Primissima Díjat magyar irodalom kategóriában

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.

Visky András erdélyi író kapta a Prima Primissima Díjat magyar irodalom kategóriában
2025. december 05., péntek

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Román–magyar–osztrák együttműködés hozhat kedvezőbb energiaárat?

A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.

Román–magyar–osztrák együttműködés hozhat kedvezőbb energiaárat?
2025. december 05., péntek

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle

A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.

A posta számára terhet jelent a nyugdíjak kézbesítése, megszabadulna tőle
2025. december 05., péntek

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom

Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.

Jól elvette a fogyasztási kedvet az áfaemelés: tovább zsugorodott októberben a kiskereskedelmi forgalom
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat

Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.

Nagyvárad: magyar érdekeltségű légitársaság indít új külföldi járatokat
2025. december 05., péntek

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben

A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.

Zsugorodott a román GDP a harmadik negyedévben
2025. december 05., péntek

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.

Turizmus szempontjából egyelőre gyengébb az idei év, mint a tavalyi
Hirdetés
Hirdetés