Hirdetés

Elégedett az IMF, Románia jobban teljesített a vártnál

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Felülmúlta az elképzeléseket az infláció csökkenése Romániában – jelentette be Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai delegációjának vezetője vasárnap. Franks Bukarestben tárgyalt Traian Băsescu államfővel, valamint a Világbank és az Európai Bizottság képviselőivel. „Számítottunk az infláció csökkenésére, Románia azonban sokkal jobban teljesített, mint ahogy terveztük. Ez a legfontosabb hír legutóbbi romániai látogatásunk óta” – fogalmazott az IMF képviselője.

Kőrössy Andrea

2011. október 31., 06:412011. október 31., 06:41

Traian Băsescu ugyanakkor hozzátette: Romániának a harmadik negyedévben a nemzetközi pénzintézetekkel kötött valamennyi megállapodást sikerült megvalósítania. „A kormánynak kötelessége a körültekintésre és hatékonyságra alapozó költségvetési tervezet kidolgozása 2012-re. Számolnunk kell a valós helyzettel, reagálnunk kell az Unió gazdasági növekedési folyamatának enyhe lassulására. Igaz, hogy a számadatok pozitívabbak, mint amire számítottunk, azonban soha nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő” – magyarázta Băsescu.

Hozzátette: a hétvégi gazdasági mutatók növekedést jeleztek az építőiparban is. Az államelnök szerint az infláció hangsúlyos csökkenésének köszönhetően a lakosság kedvet kapott a fogyasztáshoz, a termékek és szolgáltatások felhasználásához. Hozzátette: az Európai Tanács múlt héten hozott döntései felfrissítették az általános helyzetet. „A tanács ugyanakkor érzékeli a tagállamok késlekedésének következményeit. A törlesztéskockázatra köthető biztosítási csereügyletek (CDS) növekedése ijesztően hatott, a múlt heti számadatok viszont bizakodásra adnak okot” – nyilatkozta az államelnök.

A fogyasztói árak szeptemberben az előző három hónaphoz hasonlóan csökkentek, így az éves infláció 3,45 százalékra esett, ez 1990 óta a legalacsonyabb érték. A Román Nemzeti Bank (BNR) idei évre vonatkozó célja a 2–4 százalékos infláció elérése, a pénzintézet előrejelzése szerint azonban ez az érték 4,6 százalékos lesz. A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, valamint a Világbank képviselőiből álló bizottság október 25-től november 7-ig tartózkodnak Romániában a megegyezések betartásának kiértékelése miatt. A tárgyalások legfontosabb témája a jövő évi költségvetés és az állami vállalatok reformja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés