Hirdetés

Elbocsátások a Román Postánál

Legalább 600 alkalmazottjától kénytelen megválni a Román Posta március végéig, a postahivatalok száma pedig több mint 135 kirendeltséggel csökken április végéig – derült ki a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi tárgyalásai nyomán létrejött szándéknyilatkozatból. Az IMF két hónappal, június végéig meghosszabbította a határidőt, amely alatt a hatóságoknak befektetőt kell találniuk a Román Posta részvényeinek legalább 20 százalékára.

Kőrössy Andrea

2012. február 13., 08:422012. február 13., 08:42

A szándéknyilatkozat szerint ugyanakkor a kormánynak szeptember végéig meg kell kezdenie a petrozsényi székhelyű Országos Kőszénfejtő Társaság (CNH) felszámolási eljárását is, az illetékeseknek pedig február folyamán kell áthelyezniük az Országos Pénzügyi Igazgatósághoz (ANAF) a CNH életképtelen Zsil-völgyi bányáinak aktíváit.

A még életképes Zsil-völgyi bányákat a kormány nyílt árverés során fogja értékesíteni, a kitermelőegységek egyébként átkerülnek a Hunyad megyébe tervezett energetikai komplexumhoz, amelyet egy olténiai társasággal együtt ez év végéig fognak privatizálni. Az IMF és a kormány tavaly ősszel állapodott meg abban, hogy a CNH által felhalmozott adósság miatt a petrillai, a parosényi, valamint a hobicaurikányi bányák aktíváit az ANAF fogja átvenni. Az életképtelennek tartott bányavállalatokat 2018-ig véglegesen be fogja zárni a gazdasági minisztérium.

A Román Posta egyébként jelenleg közel 6000 postahivatalt működtet országszerte, miután az elmúlt év folyamán a kormány több mint ezer egység bezárását rendelte el. Az elmúlt év végi tárgyalások során az IMF a kollektív elbocsátások megkezdésére is felszólította a kormányt, az illetékesek ugyanakkor nem határozták meg az állami szférából távozni kényszerülők pontos számát. A 2010-es évet 29 millió eurós veszteséggel záró Román Posta részvényeinek 75 százaléka a Távközlési és Informatikai Minisztérium tulajdonában van, az Állami Tulajdonalap (Fondul Proprietatea) pedig a további 25 százalék tulajdonosa.

A kormány már tavaly ősszel jelezte, hogy 51 százalékra csökkentené tulajdonosi részesedését, a tőkeemelés érdekében pedig stratégiai befektetőnek adná át a részvények legkevesebb 20 százalékát. A beruházót legalább 10 évig feljogosítanák arra, hogy a vállalat menedzsmentjének irányítására igazgatócsoportot javasoljon a hatóságoknak. A szaktárca adatai szerint a részvények átvételével kapcsolatban eddig több nemzetközi postavállalat vezetősége is jelezte érdeklődését, többek között Svédországból, Nagy-Britanniából és Németországból.

Tavaly nyáron a Román Posta vezetősége úgy nyilatkozott: a várható elbocsátásokat széles körű elemzés fogja megelőzni, Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) elnöke pedig kijelentette, több mint 3000 szakszervezeti tag fog utcai tiltakozást tartani az elbocsátások miatt. Az átszervezések első, 2011-ben zajló szakaszában nem történtek elbocsátások. A Román Postának jelenleg mintegy 35 ezer alkalmazottja van.

Az IMF egyébként arra is felszólította a kormányt, hogy február 15-éig véglegesítse a Hidroelectrica energiavállalattal folytatott kétoldalú szerződések újratárgyalását, és a törvényes kereteket tiszteletben tartva érvénytelenítse a tárgyalásokat akadályozó megállapodásokat. Jeffrey Franks, az IMF romániai küldöttségének elnöke tegnap úgy nyilatkozott: minél előbb fel kell számolni azon kétoldalú szerződéseket, amelyek miatt a lakossággal szemben egyes vállalati csoportok kedvezményezett helyzetbe kerülnek. Az említett megállapodásokkal kapcsolatban már 2006 óta viták zajlanak, a vádak szerint a Hidroelectrica több szállítónak a piaci árnál olcsóbban adja el szolgáltatásait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
Hirdetés
Hirdetés