
Mintegy 39,5 milliárd eurót, a bruttó hazai termék (GDP) közel 28,4 százalékát termelte 2013-ban a romániai fekete- és szürkegazdaság, az összeg megegyezik Bulgária teljes GDP-jével – derült ki az A.T. Kearney tanácsadó cég felméréséből.
2014. január 07., 18:122014. január 07., 18:12
A tavalyi adatok meghaladják a 2012-ben mért összeget, amikor a feketegazdaság 38,3 milliárd eurót termelt. Románia – Horvátországgal együtt – ezzel az Európai Unión belül a második helyen áll annak tekintetében, hogy az adózatlan jövedelem a GDP hány százalékát teszi ki. Az első Bulgária 31,2 százalékkal, Romániát pedig Litvánia követi 28 százalékkal.
Magyarországon a fekete- és szürkegazdaság aránya a bruttó hazai termék 22,1 százalékát teszi ki, Szlovákia és Csehország pedig valamivel jobban áll: a tanácsadó cég felmérése alapján 15, illetve 15,5 százalékos az adózatlan tranzakciók aránya.
Az észak-európai államokban, valamint Németországban a részarány körülbelül 13 százalékos, az adatok pedig Franciaország (9,9 százalék) és Nagy-Britannia (9,7) esetében is nagyjából megegyeznek. Írországban a fekete- és szürkegazdaság GDP-hez viszonyított aránya 12,2 százalék, annak ellenére, hogy Németország az elmúlt időszakban többször is kifogásolta Dublin pénzügyi és gazdasági politikáját.
A feketegazdaság Ausztriában (7,5 százalék) és Svájcban (7,1 százalék) a leginkább visszaszorított, a tagországok adatai alapján pedig az illegális úton szerzett jövedelem EU-s szinten átlagosan 18,4 százalékos. Abban az esetben, ha Romániának sikerülne az uniós átlagra csökkentenie a fekete- és szürkegazdaságot, mintegy 14 milliárd eurónyi pluszösszeggel bővülne évente az államkassza.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!