Hirdetés

Egyre többen repülnek belföldön is

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az elmúlt évben 200 százalékkal nőtt a belföldi járatokra vásárolt repülőjegyek száma – a jelenség a Vola.ro utazásszervező és jegyértékesítő portál elemzése szerint többek között annak köszönhető, hogy sűrűbbek a járatok, olcsóbbak is, főként amióta a fapados légitársaságok is betörtek a piacra, és mindezek együttesen megváltoztatták az utazási szokásokat. 

Bálint Eszter

2016. október 13., 14:412016. október 13., 14:41

2016. október 13., 15:242016. október 13., 15:24

Mint a szakemberek is emlékeztetnek, ezelőtt mintegy öt évvel még csak az üzletemberek, politikusok utaztak Bukarestbe és haza a Tarom csillagászati árú járataival, ma pedig már az egyetemisták is repülővel mennek haza szüleikhez, a fiatalok azzal járnak fesztiválokra és más eseményekre, és felpörögtek a belföldi citybreakek is. Több esetben jobban megéri repülővel utazni egy-egy városba, mint vonattal.

A Vola elemzése szerint Bukarestből a legtöbben Temesvárra, Kolozsvárra és Jászvásárra akarnak eljutni repülővel. Ám amíg három évvel ezelőtt a Bega-parti város óriási előnyt élvezett – egyebek mellett annak köszönhetően, hogy a Carpatair légitársaságnak ott volt a hubja (bázisa) –, azóta Kolozsvár nagyot lépett előre mind a járatok száma, mind pedig a turisták irányából megmutatkozó kereslet tekintetében. A kincses város esetében az ott megtartott események nyomnak nagyon sokat a latban – az Untold a legkiemelkedőbb ezek közül, a fesztivál idején a Bukarest–Kolozsvár-repülőjáratok nagy része megtelt.

Jegyárak és vásárlási szokások

Ezen az útvonalon a legolcsóbb egyébként a belföldi menettérti jegy, 17 euróért már kapható, miközben a legtöbbet, 195 eurót a Bukarest–Nagyvárad-útért kell fizetni. A Vola képviselői szerint egyes útvonalakon akár 90 százalékos árcsökkenésről is beszélhetünk. Az olcsóban kínált jegyek pedig meghozták a várt hatást, augusztus–szeptemberben megugrott a belföldi járatokat igénybe vevők száma. A mélypontot február jelentette.

Érdekesség egyébként, hogy egész mások a jegyfoglalási szokások a bel- és külföldi utak terén: amíg a külföldi utak esetében az emberek szeretnek minél előbb foglalni – az átlag hat hét –, a belföldi repülőjáratoknál a foglalás átlagban ugyanabban a hónapban történik, mint az utazás maga, és van, aki alig egy héttel azelőtt vásárolja meg a jegyet, hogy indulna.

Több hely, több légitársaság

Szakemberek szerint fontos kiemelni ugyanakkor azt is, hogy amíg ezelőtt öt évvel a belföldi járatokon heti 2 ezer hely volt, ma már heti 3-4 ezer hely hozzáférhető a Bukarestből Kolozsvárra, Jászvásárra és Temesvárra tartó járatokon. A belföldi járatok terén a legnagyobb piaci szeletet a Tarom tudja magáénak, majd a Blue Air és a Wizz Air következik. A Ryanair a piac legfiatalabb szereplője, november elsejétől heti 14 járatot üzemeltet majd a Bukarest–Temesvár-útvonalon.
Ám amíg a Tarom legtöbb 68 férőhelyes ATR 42/72 típusú gépekkel bonyolítja a belföldi forgalmat, a három fapados légitársaság, a Ryanair, a Wizz Air és a Blue Air több mint 140 férőhelyes Boeingekkel vagy Airbusokkal teszi meg a távot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés