
Összesen 975 400 külföldi turista szállt meg az első fél évben a romániai szállodákban és panziókban, itt tartózkodásuk idején 2,58 milliárd lejt költöttek, ami átlagosan 2650 lejt jelent fejenként – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2015. szeptember 15., 22:412015. szeptember 15., 22:41
Mint rámutatnak, az üzleti úton, kongresszusokon, konferenciákon, képzéseken, vásárokon való részvétel jelentette a romániai utazás célját a vendégek 60 százaléka esetében, az általuk elköltött összegek teszik ki a 2,58 milliárd lej 65,1 százalékát.
Magánútra – amibe beleszámít a nyaralás, a bevásárlás, kulturális vagy sportesemények látogatása, barátok vagy rokonok meglátogatása, orvosi kezelés, tranzit vagy más tevékenység – a külföldiek 40,7 százaléka érkezett – 60,2 százalékuk üdülni jött. Az itt elköltött összegekből a legnagyobb hányadot, 54,1 százalékot, a szállás tett ki, a legtöbben, 93,4 százalék, a félpanziós ellátást választották. A vendéglőkben, bárokban elköltött összeg 16,8 százalékra rúgott, a vásárlásokra pedig 12,2 százalékot fordítottak. Utóbbiak esetében a legnagyobb hányad, 39,8 százalék, élelmiszerekre és italokra ment el, 34,5 százalékot pedig az ajándékok és szuvenírek tettek ki.
A közlekedésre fordított összegekből 60,5 százalék autóbérlésre ment el, a múzeumi, állat- vagy botanikus kerti vagy más idegenforgalmi látványosságnál kifizetett belépők a kikapcsolódásra szánt összegek 45,3 százalékát tették ki. A külföldi turisták 49,8 százaléka utazási iroda közvetítésével érkezett, 28 százalékuk magának szervezte az utazást.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!