2011. május 04., 09:552011. május 04., 09:55
A projekt 552 ezer eurós beruházás eredményeként 2012 decemberére készül el. Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere hangsúlyozta, a turisztikai fejlesztés célja, hogy minél több romániai turista vegye igénybe a fürdőváros szolgáltatásait, illetve minél több magyar turista keresse fel a révi hegyeket. Ennek elősegítésére Hajdúszoboszlón, a strand főbejáratánál turisztikai centrumot, Rév településen pedig turisztikai inkubátorházat építenek fel a most induló projekt keretében – ecsetelte az elöljáró.
Hasas János, Rév alpolgármestere eközben arról számolt be, hogy a projekt része annak a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programnak, amelynek összköltsége 248 millió euró és 4-4 határ menti magyar, illetve román megye vesz benne részt. Dorel Cosma, Rév polgármestere emlékeztetett arra, hogy településük Nagyváradtól 50 kilométerre, Kolozsvár felé fekszik, a Sebes-Körös mentén. A révi szoros 1955 óta természetvédelmi terület, a település 4391 lakosának csaknem 20 százaléka magyar – tette hozzá.
A polgármester beszámolt arról is, hogy falujukban jelenleg három további fejlesztési projekt van folyamatban: hidat építenek a Sebes-Körösön a révi szorosnál, tájékoztató irodát a cseppkőbarlang bejáratánál és egy úgynevezett hegyismertető központot a Sebes-Körös mentén. Dorel Cosma reményét fejezte ki, hogy a hajdúszoboszlói önkormányzattal és a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesületével most indított közös projektjük jelentősen hozzájárul az egymástól 130 kilométerre lévő két település turisztikai kínálatának bővítéséhez.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!