2011. május 19., 07:572011. május 19., 07:57
A rendezvényen részt vett Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, aki köszöntőbeszédében a 21. század diplomáciájának nevezte az idegenforgalmat, amely szerinte a leghitelesebben, a legszervesebben hoz össze embereket. A főkonzul emlékeztetett: Magyarország és Románia egymás legfontosabb turisztikai partnere, a két ország egymásra van utalva ebben a tekintetben is.
Magyarország turisztikai kínálatát Soós Júlia, a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári külképviselője mutatta be. Mint hangsúlyozta: Magyarországon az elmúlt évben elsősorban a gyógyszállodák forgalma nőtt, összesen 20 százalékkal. A Magyar Turizmus Zrt. képviselője régiónkénti lebontásban felsorolta Magyarország szinte valamennyi turisztikai látványosságát, a Tokajhegyaljától az aggteleki cseppkőbarlangig. Szabó József, a Hunguest Hotels értékesítési igazgatója ugyanakkor prezentációjában arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a szállodaláncnak négy országban – Magyarországon kívül Ausztriában, Montenegróban és Romániában – összesen 22 szállodája van, amelyek közül 17 van saját tulajdonukban, míg további öt frenchise rendszerben működik – azaz azonos mennyiségű és minőségű szolgáltatásokhoz névhasználati jogot ad a Hunguest. A hotelek túlnyomó többsége négycsillagos, a többi háromcsillagos, 2011-ben 54 millió euró bevételre számítanak. Szabó József elmondta, még hatalmas tartalékok vannak a romániai keresletben.
A két prezentációt követően a megjelent cégek képviselői műhelymunkán vettek részt, ahol a Hunguest Hotels valamennyi szállodája képviseltette magát. A résztvevő romániai utazási irodáknak Szabó József felkínálta, hogy tetszés szerint köthetnek üzletet a szállodák bármelyikével vagy akár a teljes szállodalánccal.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
szóljon hozzá!