Hirdetés

Egyesült erővel lobbiznak a brassói reptér megépüléséért

•  Fotó: Facebook/Aeroport International Brasov

Fotó: Facebook/Aeroport International Brasov

A hosszú évek óta tartó politikai adok-kapok után konszenzus körvonalazódik a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér ügyében: közösen kérik a projekt felvételét az országos érdekeltségű közlekedési nagyberuházások kerettervébe.

Bíró Blanka

2017. október 16., 16:562017. október 16., 16:56

Minden szinten mozgósítanak a Cenk alatti városban, hogy a Brassó–Vidombák nemzetközi repülőtér bekerüljön az országos érdekeltségű közlekedési nagyberuházások kerettervébe. A napokban a Brassó megyei prefektus találkozóra hívta a helyi elöljárókat, a parlamenti képviselőket, hogy szögezzék le, mi a teendő annak érdekében, hogy az épülő légikikötő bekerüljön a kerettervbe.

„Meggyőződésem, hogy a Központi Fejlesztési Ügynökség mellett a kormányzati intézmények is aktívan közreműködnek, hogy ez megvalósuljon, összeállítottunk egy ütemtervet az ügynökséggel közösen, és legtöbb két héten belül mindannyian aláírjuk a szükséges dokumentumot” – nyilatkozta Marian Rasaliu prefektus.

Hirdetés

Eközben George Scripcaru, a megyeszékhely polgármestere arról értekezett, hogy nem lehet infrastruktúrát építeni anélkül, hogy azt egy rendszerbe csatlakoztatnák. „Éppen ezt tesszük most a repülőtérrel:

Idézet
megyei, régiós szinten elfogadtuk a tervet, most pedig a Brassó, Kovászna és Hargita megyei elöljárók és politikusok közösen viszik tovább az ügyet, és bejuttatjuk az országos közlekedési mestertervbe”

– mondta a pénteki találkozón a Cenk alatti város elöljárója.

Ambrus Izabella Brassó megyei RMDSZ-es képviselő hétfőn a Krónika megkeresésére közölte, a kérést, hogy a légikikötő bekerüljön a közlekedési nagyberuházások kerettervébe, benyújtják a kormányhoz, majd továbbítják az Európai Bizottságnak is. Hozzátette,

az ügy mentén teljes konszenzus alakult ki, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül mindenki támogatta, és megígérték, hogy erőteljesen lobbiznak a repülőtérért.

A Központi Fejlesztési Ügynökség különben a múlt hónapban Sepsiszentgyörgyön tartotta ülését, akkor határozatban rögzítették, hogy a marosvásárhelyi és a nagyszebeni légikikötő mellett a brassói reptér is a térség fejlődésének kulcsszereplője, ezért az ügynökség szakembereit felhatalmazták, hogy hivatalosan is kérjék, kerüljön be az országos közlekedési kerettervbe –idézte fel a Krónikának hétfőn Tamás Sándor.

A Kovászna Megyei Tanács elnöke lapunknak elmondta, ha sikerül a tervük, és a brassói repülőtér bekerül az országos mestertervbe, a román kormány kötelessége lesz, hogy támogassa, finanszírozza annak a megépítését, ami hatalmas előrelépés lenne, hiszen

az elmúlt években a román állam egyetlen lejjel sem támogatta a projektet.

Másrészt, ha a beruházás a keretterv része lesz, pályázni is nagyobb sikerrel lehet, könnyebb lesz EU-s pénzeket lehívni erre a célra. Az elöljáró beszélt ugyanakkor arról is, hogy Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata továbbra is fenntartja a tavaly elfogadott szándéknyilatkozatot, miszerint három év leforgása alatt három-három millió eurót pótolnak a légikikötő megépítésébe, ám csak a befejezéshez utalják a pénzt, semmilyen köztes beruházást nem támogatnak

Amint arról korábban írtunk, jelenleg a kerettervben mindössze az áll, hogy a repülőtér fejlesztése az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások kimenetelétől függ, valamint a 2020–2030-as befektetési tervektől. Eddig úgy tűnt, országos szinten nincs politikai akarat a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér megépítésére, a bukaresti politikusok folyamatosan megpróbálták ellehetetleníteni a projektet.

Különböző szakértők, többek között a metropolisövezet mobilitásáért egyesület (AMM) vezérigazgatója, Ştefan Roşeanu is

azt bizonygatta, hogy értelmetlen Brassóba repteret építeni, amikor 160 kilométer távolságra van az otopeni-i, 150 kilométerre a szebeni és 170 kilométerre a marosvásárhelyi.

Amellett kardoskodtak, hogy inkább korszerűsítsék a vasútvonalat Brassó és Otopeni között, mert az sokkal kisebb befektetés lenne, és ha a vonat 120 kilométer/órás sebességgel halad, a brassóiak másfél óra alatt bejuthatnak a nemzetközi reptérre.

A brassói beruházás megvalósíthatósági tanulmánya 2006-ban készült el, azóta zajlik a huzavona. A tulajdonképpeni munkálatok csak 2013-ban kezdődtek, eddig a kifutópálya és a kerítés épült meg. A befektetés becsült értéke 57,5 millió euró, ebből az összegből az otopeni-i után az ország második legnagyobb légikikötője épülhet meg, évente kétmillió utassal, és óránként 6 ezer tonna árumozgatással.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés