
Kemény deficitcsökkentő intézkedésekkel kell az új kormánynak előrukkolnia
Fotó: Pixabay
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
2025. május 29., 12:042025. május 29., 12:04
A tanácskozás elején a hét elején beiktatott államfő elmondta, hogy a június 30. előtti tennivalókról és az utána következő „építkezési időszakról” is szeretne konzultálni az üzletemberekkel.
A Concordia munkáltatói szövetség elnöke, Dan Șucu felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy
„A döntéshozatal után meg kell vizsgálni, hogy működik-e, ha nem működik, meg kell nézni, hogyan lehet rajta javítani. Ez elengedhetetlen egy vállalatnál, és szerint a román kormánynak és a román államnak is így kell eljárnia” – idézte az üzletember szavait az Agerpres hírügynökség.

A piacok ma örvendenek a fejleményeknek, de neki kell fogni, és sajnos a nehezebb döntéseket is meg kell hozni, hogy a költségvetés hiánya érdemben csökkenjen – értékelt a Krónikának Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja.
Közben Tánczos Barna ügyvivő pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülés előtt szintén arról beszélt, hogy szükség van egy deficitcsökkentő intézkedéscsomag kidolgozására.
A tárcavezető a sajtónak elmondta, intézkedett arról, hogy az új kormány megalakulásáig zavartalan legyen az állam működéséhez szükséges források biztosítása, és nem számít problémákra.

Az idei év első négy hónapjában a román költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 2,94 százalékát (56,2 milliárd lej) tette ki, ami romlást mutat az idén március vége óta, amikor a deficit a GDP 2,3 százalékára rúgott.

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!