Hirdetés

EBRD: tart a válság

Korai még a kelet-európai válság végéről beszélni, véli Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, aki bízik abban, hogy a 2010-re szóló prognózist már nem kell rontani.

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 25., 10:362009. szeptember 25., 10:36

Az első negyedévi meredek zuhanások után már stabilizálódik Kelet-Európa gazdasága, ám még korai lenne a globális válság végéről beszélni – állítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, kilátásba helyezve a kelet-európai térség idei teljesítményére adott EBRD-előrejelzés további rontását.

Thomas Mirow, aki a Hitelpiaci Szövetség (LMA) nevű – elsősorban az európai szindikált hitelezési tevékenység támogatásával és érdekképviseletével foglalkozó – szervezet londoni pénzügyi konferenciájának főszónoka volt, előadásában felidézte, hogy az EBRD közgazdászai már a tavasszal átlagosan 5,2 százalékos idei gazdasági visszaesést jósoltak a bank működési területének egészére.

Ez az előrejelzés azonban még az idei első negyedévi adatok ismertté válása előtt készült. Az EBRD-prognózis felülvizsgálata most folyik, és az új számok október végéig megjelennek, de „az már most biztonsággal megjósolható”, hogy a banknak ismét lefelé kell korrigálnia térségi GDP-előrejelzéseit – mondta a kelet-európai átalakulási folyamat finanszírozására csaknem két évtizede alakult londoni pénzintézet vezetője.

Az EBRD május elején adta ki legutóbbi előrejelzését a tevékenységi területéhez tartozó harminc közép-kelet-európai, délkelet-európai, illetve közép-ázsiai országra. Az e prognózisban szereplő 5,2 százalékos idei térségi visszaesési jóslat is már erősen rontott becslés volt: a bank az eggyel korábbi, januári előrejelzésében még 0,1 százalékos növekedéssel számolt a tevékenységi területéhez tartozó országcsoportban.
Mirow londoni előadásában a májusi térségi előrejelzés további rontását helyezte kilátásba, azzal az indokkal, hogy számos kelet-európai országban „drámai mértékben” zuhant a gazdasági teljesítmény az idei első negyedévben.

Az EBRD elnöke kijelentette ugyanakkor, hogy a második negyedévet sok térségi gazdaságban már stabilizáció jellemezte, és a bank bízik abban, hogy a 2010-re szóló prognózisát már nem kell rontania. Mirow szerint a pénzintézet jövőre „szerény növekedésre” számít működési területén. Tevékenységi térségének egészére a bank 1,4 százalékos átlagos növekedést jósolt 2010-re a májusi jelentésben.

Mirow szerint Kelet-Európa gazdasági potenciálja továbbra is erős, és a térség változatlanul igen versenyképes. A jelenlegi válság súlyos visszaesést jelent, de tekintettel „az 1989 történelmi napjai” óta elért eredményekre – például arra, hogy a térségben gyakorlatilag a semmiből épültek ki sikeres piacgazdaságok –, az EBRD teljességgel bízik abban, hogy az országcsoport minden korábbinál erősebben kerül ki a mostani helyzetből.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
Hirdetés
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
Hirdetés
Hirdetés