2011. november 17., 08:442011. november 17., 08:44
Az osztrák lap forrás említése nélkül közölt értesülése szerint az EBRD a kulisszák mögött a 2008-as Bécsi kezdeményezéshez hasonló programról kezdett tárgyalásokat a hatóságokkal és a bankokkal, hogy elejét vegye a hitelezés beszűkülésének. A Bécsi kezdeményezés keretében a Lehman Brothers bankház csődjét követő időszakban a nyugat-európai bankok kötelezték magukat, hogy nem vonnak ki pénzt Kelet-Európából.
Erik Berglöf, az EBRD vezető közgazdásza szerint a mostani helyzetet nem lehet összehasonlítani a 2008-assal, a jelenlegi ugyanis „a nemzetközi banki tevékenység lényegét” érinti. Az új uniós rendelkezések szerint a bankoknak legkevesebb kilenc százalékra kell emelniük tőkemegfelelési mutatójukat, ehhez összesen 100 milliárd euróra van szükségük – idézte fel a lap. Az EBRD biztosítani akarja, hogy ne a kelet-európai leányvállalatok kárára történjen ez meg. Osztrák nagybankok a lapnak nyilatkozva cáfolták, hogy az EBRD felvette velük a kapcsolatot az ügyben, és nem is érzik érintettnek magukat, mert nem akarnak tőkét kivonni a régióból.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.