Hirdetés

Drágulnak az élelmiszerek a szeszélyes időjárás és a sertéspestis miatt

A piac 3–4 százalékát teszik ki a külföldről behozott fagyasztott kenyerek, ezt pedig megérzik az ágazat termelői •  Fotó: Sándor - Nagy Tünde

A piac 3–4 százalékát teszik ki a külföldről behozott fagyasztott kenyerek, ezt pedig megérzik az ágazat termelői

Fotó: Sándor - Nagy Tünde

A gabona árának alakulása miatt 15–20 százalékkal drágulhat a kenyér decemberig, Románia egy részében a nyári hónapok szeszélyes időjárása ugyanis megtizedelte a termést – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek Dragoș Frumosu, az élelmiszeripari szakszervezetek szövetségének elnöke.

Bálint Eszter

2018. október 22., 19:332018. október 22., 19:33

„A kenyér ára Romániában irreális, jóval a valós érték alatt van. Tavaly óta nem változott, de miután a szeszélyes időjárás kihatott a termésre, mostantól módosulhat” – vallja a szakember, aki szerint a reális problémát nem is ez jelenti.

Idézet
A mi gondunk azonban nem az, hogy egy 1 lejes kenyérért 1,20 lejt fogunk fizetni, ez nem jelentene olyan nagy különbséget. A mi gondunk az, hogy nagyon alacsonyak a nettó jövedelmek. Amíg egy németnek a 10 centes drágulás semmit nem jelent a 2000 eurós fizetése mellett, addig nálunk 10 cent vagy 40 bani nagyon sokat jelent”

– vallja Frumosu.

Hirdetés

A szakember egyúttal arra is ráirányította a figyelmet, hogy a piac 3–4 százalékát teszik ki a külföldről behozott fagyasztott kenyerek, ezt pedig megérzik az ágazat termelői. „A szupermarketekben és hipermarketekben ott vannak azok a fagyasztott kenyérkék, amelyeket a legtöbbször melegen árulnak, csábítóak a vevők számára. Ez a 3–4 százalék első ránézésre talán nem jelent sokat, azonban éves szinten több ezer tonnáról beszélünk” – fogalmazta meg Frumosu.

Indokolt és indokolatlan drágulások

Az élelmiszeripari szakszervezetek szövetségének vezetője szerint az év végéig a kenyen kívül a tej, a hús és a zöldségek drágulására is fel kell készülnünk. „A tejnél 8 százalékos lesz a drágulás, ami részben indokolatlan. De ha a tejről beszélünk, arról is beszélnünk kell, hogy az Európai Unió más tagállamaiban az ár 12 százalékkal csökkent. Hogy Romániában miért van ez a növekedés, megint egy olyan dolog, amit nem tudok közvetlenül megmagyarázni” – mondta Frumosu. Hozzátette:

Románia a feldolgozásra szánt tej 25 százalékát importból fedezi.

„Mostanáig azzal indokolták a behozatal szükségességét, hogy bár van potenciál, az importtej olcsóbb, mint a hazai, olyan körülmények között, hogy a termelők szinte semmit sem kaptak” – fejtette ki a szakember. A zöldségek drágulását ellenben indokoltnak találja, mivel a „halott” időszakban masszívan megnő a behozatal, október és március között az értékesítésre kerülő zöldség- és gyümölcsmennyiség több mint 80 százaléka más országból származik.

Megfordította a trendeket
a sertéspestis

Ami pedig a húst illeti, a szakszervezet vezető szerint az import itt is meg fogja haladni a 80 százalékot az afrikai sertéspestis miatt. „Amíg 2–3 éve a fogyasztásra és a feldolgozásra szánt húsmennyiség 70 százalékát hoztuk be külföldről, az afrikai sertéspestis begyűrűzéséig ez a mennyiség 55 százalékra csökkent, ami jó dolog volt, de a becslésem szerint az elkövetkező időszakban meg fogja haladni a 80 százalékot” – fejtette ki Frumosu. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatai szerint

2018 szeptemberében 5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához mérten.

A burgonya 22,41 százalékkal, a zöldség és a konzervek 11,89 százalékkal, a tej 2,47 százalékkal, míg a sütőipari termékek 2,74 százalékkal lettek drágábbak. A tojás viszont 26,19 százalékkal olcsóbb volt, mint egy éve.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés