Hirdetés

Drágán is kelendő

A holland Heineken sörgyár szerdán 407 millió eurós adózott eredményt jelentett az első félévről, 34,8 százalékkal többet a tavalyi első félévi 302 milliónál.

Gazda Árpád

2008. augusztus 28., 00:002008. augusztus 28., 00:00

Egyszeri tételek nélkül 1,5 százalékkal 540 millió euróra csökkent az adózott eredmény 548 millióról, a valutaárfolyamok változása és a terjeszkedés finanszírozásának kamatterhe miatt, de ez 5,3 százalékos szerves növekedést takar az adózott eredményben, mert több nagy piacon sikerült emelni mind az árakat, mind az eladott mennyiséget, és költségcsökkentést is elértek. A bevétel 17,1 százalékkal 6,411 milliárd euróra gyarapodott 5,476 milliárdhoz képest. A többlet nagy részét a brit Scottish & Newcastle hozta, amely májustól szerepel a csoportmérlegben. A szerves – azaz változatlan csoportösszetételre számolt – bevételnövekedés 6,7 százalékos volt.

A forgalom mennyiségben 11,6 százalékkal 76 millió hektoliter sörre bővült a 68,1 millióhoz képest, ebből 4,1 százalékos volt a növekedés. Nyugat-Európában szervesen 1,3 százalékkal, az amerikai földrészen 1,9 százalékkal kevesebb, Közép- és Kelet-Európában 6,1 százalékkal, Ázsiában 14 százalékkal, Afrikában és a Közel-Keleten 23 százalékkal több sört adtak el, mint 2007. első felében. A Scottish & Newcastle-nak köszönhetően a csoportszintű értékesítés 20 százalékkal nőtt Nyugat-Európában.

Tavaly az adózott eredmény 33,4 százalékkal 807 millióra euróra csökkent az egyszeri tételekkel együtt, azok nélkül pedig rekordütemben, 20,3 százalékkal 1,119 milliárd euróra nőtt. A bevétel 6,2 százalékkal 12,564 milliárd euróra gyarapodott, a forgalom 5,5 százalékkal 139,2 millió hektoliter sörre bővült. Erre az évre további profitnövekedést jósolnak a cégnél, „legalább közepes egy számjegyű százalékos ütemben szervesen”, annak ellenére, hogy a nyersanyagok és a csomagolás 15 százalékos drágulására számítanak. Ez az ütem meg is valósult az első félévben, de egész évre is azt jósolják a cégnél, hogy a magasabb költségeket továbbhárítják a fogyasztókra.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés