Hirdetés

Döntöttek: májustól nő a minimálbér

•  Fotó: mti

Fotó: mti

Immár biztos: 2016. május elsejétől 1250 lejre nő a minimálbér. Erről a Cioloș-kabinet idei utolsó, szerdai ülésén döntött. Dan Suciu kormányszóvivő az ülést követően elmondta: a döntés 1 131 000 alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillió a versenyszférában dolgozik. 

Bálint Eszter

2015. december 30., 17:232015. december 30., 17:23

2015. december 30., 17:302015. december 30., 17:30

A közalkalmazottak körében mintegy 39 000 személyt érint a változás. Utalva ugyanakkor a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek közötti egyeztetésekre, kiemelte a párbeszéd újrakezdésének fontosságát. „Fontos volt a társadalmi párbeszéd újrakezdése. Nem volt egyszerű, de a fontos az, hogy újra elkezdődött, és sikerült konklúzióra jutni” – fogalmazott Suciu. Az alkalmazottak azt kérték, hogy a minimálbér értéke már 2016. január elsejétől emelkedjen, igaz, az eredeti forgatókönyv szerint 2016 első napjától csak 1200 lejre nőtt volna a jelenleg 1050 lejes legkisebb garantált fizetés.

A kormány viszont azzal érvelt a lépés halasztása mellett, hogy hatástanulmányra van szükség, hogy ne ártsanak többet, mint amennyit használnak a nagyobb minimálbérrel olyan értelemben, hogy az elbocsátásokhoz vagy a tevékenység visszaszorításához vezethet egyes ágazatokban. „Próbáltuk visszaszorítani a minimálbér-csökkentés negatív hatását. A határidő kitolása által próbáljuk azonosítani azokat az iparágakat, amelyeket érinthet az intézkedés, és megtaláljuk annak lehetőségétt, hogy átvállaljuk a béremeléssel járó költségeket, így nem lesz szükség elbocsátásokra vagy a tevékenység csökkentésére. Úgy gondoljuk, hogy ezen hónapok alatt, amikor a cégek adóügyi enyhítésekben is részesülnek, meg lehet találni az erőforrásokat, amelyekre szükség van az intézkedés bevezetéséhez anélkül, hogy komolyabb károkat okozna” – mutatott rá a kormányszóvivő. Hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy szakadék tátong a minimálbér és az országos átlagbér között, ám „a munka termelékenységét és a gazdaság versenyképességét nem lehet meredek fizetésemeléssel kompenzálni”.

A Ponta-kabinet mandátuma alatt tett ígéretet arra, hogy 2016. január elsejétől 1200 lejre emeli a kötelező legalacsonyabb munkabért, Dacian Cioloș szakértői csapata azonban végül másképp határozott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés