
A bankárok bírálják, a pénzintézetek ügyfelei pedig üdvözlik a hitelcseretörvényt, amely miután csütörtökön megjelent a Hivatalos Közlönyben, a hónap közepén hatályba is lép, s így lehetővé válik a hitelek törlesztése magával a jelzálogba helyezett ingatlannal.
2016. május 02., 19:192016. május 02., 19:19
Beatrice Aldea, a bankok ügyfeleit tömörítő egyesület vezetője úgy véli, a jogszabály kihirdetése nyomán az emberek visszanyerik az életüket. Éppen ezért üdvözölte Klaus Johannis döntését, hogy a törvény kihirdetése mellett döntött, „az emberek, a polgárok államfőjeként” lépett fel.
Aldea egyébként kétli, hogy túl sokan élnének majd a fizetés nélküli törlesztés lehetőségével, mivel a hitelek régiek, sokan már nagy összeget törlesztettek. „Nem jó a hitelesnek, ha tízezrekről kell lemondania. Sokan csak kamatként 100 ezer eurót fizettek ki. De vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet másképp. Vannak, akik már nem tudnak élni” – fejtette ki az ügyfelek képviselője, aki azt mondja, olyan emberek keresték meg, akik már nem tudnak gyerekeiknek ételt, ruhát venni. Aldea egyúttal bírálta a Román Nemzeti Bankot (BNR), amiért az elmúlt években a „bankok ügyvédjévé” vált.
Az önkilakoltatás jogszabálya
Adrian Vasilescu, a jegybank tanácsadója eddigi nyilatkozataihoz híven újfent bírálta a hitelcsere intézményét. Mint a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejtette, „az államnak nem kellene azt az illúziót táplálnia, hogy a hitelcsere megoldaná a bajba jutott emberek gondjait, azokét, akik akaratukon kívül nem tudják törleszteni hiteleiket”.
„Ez a törvény az önkilakoltatás jogszabálya” – vallja Vasilescu, aki szerint az államnak azzal kellene foglalkoznia, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik utcára kerülnek, illetve „emberbarátabb” hitelezésről szóló törvénykezésről kellene gondoskodnia. A jegybanki szakember szerint egyébként a bankok saját stratégiát dolgoznak majd ki – máris vannak ugyebár olyan pénzintézetek, amelyek 30-40 százalékra emelték a jelzáloghitelek önrészét, ami Vasilescu szerint igen magas küszöb.
Populizmust kiáltanak
„Választási évben vagyunk, a törvény mélyen populista. A választási év fokozza a populizmust” – vallja eközben Bogdan Preda, a Banki Munkáltatók Tanácsának képviselője. Mint hangsúlyozta, ilyen törvény sehol máshol a világon nem létezik. „Egyensúlytalanságokat fog okozni a piacon” – kongatta meg a vészharangot a bankárok képviselője, aki szintén úgy látja, hogy minden bank egyenként dönt majd a hogyan továbbról.
Amint arról beszámoltunk, Klaus Johannis államfő csütörtökön kihirdette a fizetés nélküli törlesztést lehetővé tevő jogszabályt. Mint mondta, megelégedéssel nyugtázta, hogy a parlament második nekifutásra figyelembe vette a kifogásait, és ennek megfelelően fogadta el újra a jogszabályt. A törvényhozók – mint ismert – egyetlen lényeges kompromisszumra voltak hajlandóak az intézkedést hevesen ellenző bankokkal szemben: ennek megfelelően legtöbb 250 ezer euró lehet a hitel értéke, amely esetében az adós törlesztésképpen ráruházhatja a kölcsönből vásárolt ingatlant a hitelintézetre. Mindemellett a törvény hatálya nem terjed ki az államilag garantált, kedvező kamatot biztosító Első otthon programra.
A hitelcseretörvény egyéves parlamenti vitája során a Román Nemzeti Bank (BNR) és a kereskedelmi pénzintézetek össztüzet zúdítottak az adósoknak kedvező tervezetre, amely szerintük ellehetetleníti a jövőbeni hitelezést, bankcsődöket, de legalábbis több száz millió eurós veszteséget okozhat az ágazat számára. Határozottan ellenezte a hitelcseretörvényt az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!